„Az MTK nagy tradíciókkal rendelkezik, jelenleg fiatal és rutinos játékosok elegye alkotja a csapatot, amely évek óta hasonló játékrendszerben futballozik. Jól kezdte a bajnokságot, még a tabellát is vezette – nyilatkozta Sisa Tibor a diósgyőriek honlapján. – Hazai környezetben csak a győzelemben gondolkodunk és gondolkodhatunk. A múlt héten többen is hiányoztak, pénteken is többen fognak, lassan hozzászokunk ehhez a helyzethez. Nehéz mérkőzés lesz, amelyen szokásunk szerint győzni akarunk, és ehhez a múlt hetinél jobb és eredményesebb támadójátékra lesz szükség.”Sisa Tibor a diósgyőriek honlapján. – Hazai környezetben csak a győzelemben gondolkodunk és gondolkodhatunk. A múlt héten többen is hiányoztak, pénteken is többen fognak, lassan hozzászokunk ehhez a helyzethez. Nehéz mérkőzés lesz, amelyen szokásunk szerint győzni akarunk, és ehhez a múlt hetinél jobb és eredményesebb támadójátékra lesz szükség.”
A találkozót a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban közvetíti, a 19 órakor kezdődő bajnoki élőben a Sport 1-en lesz látható.





