Bp. Honvéd: Rossi látja a negatív jelenségeket

2012.10.05. 11:53
Címkék
Jól kezdte a bajnoki szezont az élvonalbeli Bp. Honvéd labdarúgócsapata (öt meccsen 13 pont), hogy utána hullámvölgybe kerüljön (négy találkozón három pont). Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője a Nemzeti Sportnak arról nyilatkozott, hogy látja a „negatív jelenségeket", viszont kiemelte: a vereségek alkalmával sem adták fel a harcot, és hittek a sikerben. A kispestiek a 10. forduló pénteki játéknapján otthon a Pécsi MFC ellen próbálnak meg újra hegymenetbe kapcsolni.

„Rossz szériában vagyunk, az utóbbi négy meccsünkből hármat elveszítettünk – mondta Marco Rossi, a negyedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nem szeretnék mellébeszélni, nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nem vesszük észre a negatív jelenségeket, hogy gyengén védekezünk, de az kiemelendő, hogy sem az MTK, sem a Debrecen, sem a Kecskemét ellen nem adtuk fel egyetlen másodpercig sem a harcot, hajtottunk, hittünk a sikerben – ettől még ugyanúgy nulla pontot »szereztünk« ezen a három mérkőzésen… A Pécs csak a tizenegyedik a tabellán, de nem ez a realitás, hiszen több minőségi futballista is van a PMFC keretében, elég csak Bajzát Péter vagy Bodnár László nevét említeni.”Marco Rossi, a negyedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nem szeretnék mellébeszélni, nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nem vesszük észre a negatív jelenségeket, hogy gyengén védekezünk, de az kiemelendő, hogy sem az MTK, sem a Debrecen, sem a Kecskemét ellen nem adtuk fel egyetlen másodpercig sem a harcot, hajtottunk, hittünk a sikerben – ettől még ugyanúgy nulla pontot »szereztünk« ezen a három mérkőzésen… A Pécs csak a tizenegyedik a tabellán, de nem ez a realitás, hiszen több minőségi futballista is van a PMFC keretében, elég csak Bajzát Péter vagy Bodnár László nevét említeni.”

A pécsiek elleni találkozót – a vendégeket éppen Rossi elődje, Supka Attila irányítja – a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban közvetíti, a 17 órakor kezdődő bajnoki élőben a Sport 2-n lesz látható.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
1 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
1 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
3 órája