Kaposvár: izraeli bajnok horvát támadót szerződtettek

2012.07.23. 15:40
Horvát támadót szerződtetett a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata – olvasható a klub hivatalos honlapján. A 27 esztendős Bojan Vrucina a Slaven Belupo gárdájától igazol a magyar élvonalba, és a somogyiak kétéves megállapodást kötnek vele.

A varasdi születésű futballista a kaproncai Slaven Belupóban kezdte meg profi pályafutását a 2003–2004-es évadban, ezt követően pedig több országban is játszott. Megfordult a német Duisburg, az izraeli Hapoel Tel-Aviv és a görög Panszerraikosz csapatában is. Ezt követően visszatért Horvátországba, most pedig újból klubot vált, így a magyar NB I-ben is megmutathatja képességeit. A jobblábas támadó a Slaven Belupo színeiben hét szezon alatt 62 gólt szerzett, Izraelben pedig bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett.

„Másfajta kihívás számomra Magyarország és a Rákóczi, és szeretnék új csapatomban is jól teljesíteni – mondta a rakoczifc.hu-nak a játékos, aki már megérkezett Kaposvárra, és edzésbe is állt. – Kaproncán változott a vezetőség összetétele, más feltételeket ajánlottak, mint korábban, ez is közrejátszott a döntésemben. Tudom, hogy valószínűleg az Athletic Bilbaóval játszanánk Európa-liga-mérkőzést a Belupóval, de ez már nem foglalkoztat. Most az a legfontosabb, hogy a kaposváriak segítségére legyek.”

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

Érkezők: Serghei Alexeev (moldovai, Maccabi Netanja – Izrael, lejárt a kölcsönszerződése), Házi Bence (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Ferencváros– lejárt a kölcsönszerződése), Vadas Zalán (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Walter Róbert (SV Mattersburg – Ausztria), Zámbó Bence (Győri ETO FC – kölcsönbe), Dragan Zsmukics (FK Zenta), Bojan Vrucina (horvát, Slaven Belupo – Horvátország)

Távozik/távozhat: Serghei Alexeev (moldovai, ?), Aaaron Dankwah „Addo” (ghánai, FC Lugano – Svájc, lejárt a kölcsönszerződése), Bebeto (szenegáli, FC Lugano – Svájc, lejárt a kölcsönszerződése), Graszl Károly (?), Miroszlav Grumics (szerb, PMFC), Boris Gujic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Tomás Sedlák (szlovák, ?), Zsók József (MVM Paks)
Kiszemeltek: Aaaron Dankwah „Addo” (ghánai, FC Lugano – Svájc), Bebeto (szenegáli, FC Lugano – Svájc)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

A Kaposvár lesz a Vasas ellenfele a női röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2026.03.13. 20:52

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37
Ezek is érdekelhetik