Kecskemét: Lencse visszatér a Vidihez, Alempijevics nem hosszabbít

2012.05.31. 16:08
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét hivatalos honlapján erősítette meg, hogy ketten is távoznak a csapatból: Lencse László kölcsönszerződése lejártával visszatér a Videotonhoz, míg Alekszandr Alempijevics magánéleti okokra hivatkozva nem akart hosszabbítani.

Lencsét visszarendelte a szezon végeztével a Videoton, míg Alempijeviccsel ugyan többször is tárgyalt a klub, de a légiós nem írta alá új szerződését.

„Alempijevics esetében azt lehet elmondani, többször is egyeztettünk vele és menedzserével már télen is, akkor abban maradtunk hosszabbítani fog. Erre végül nem került sor, amit a játékos magánéleti okokkal indokolt. Vladan Csukiccsal tárgyalunk a folytatásról, ő gondolkodási időt kért. Bori Gábor kapcsán eddig pusztán érdeklődésről tudok beszámolni" – mondta Sallói István a keretet érintő változások kapcsán.

JÖTTEK-MENTEK: KECSKEMÉTI TE

Érkezők:

Távozik/távozhat: Lencse László (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Alekszandr Alempijevics (szerb, Ferencváros?)
Kiszemeltek: Oláh Lóránt (Kaposvár)

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
8 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
24 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
37 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
47 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics-kupa első napját

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik