Próbajáték: a paksi Böde megmutatta magát a Zorja felkészülési meccsén

2012.02.02. 17:55
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks középpályása, Böde Dániel ukrán csapathoz utazott próbajátékra, és bár a Csornomorec Odessza is figyeli a futballistát, a szintén Törökországban edzőtáborozó Zorja Luhanszk felkészülési mérkőzésén lépett pályára.

Böde a lengyel Lechia Gdansk elleni összecsapáson bemutatkozott az ukrán élvonal utolsó előtti helyén álló együttesnél: az első félidőt végigjátszotta, a beszámolók szerint több helyzetet is kialakított.

A paksiak középpályása a meccs elején két kiváló passzt is adott, de nem született gól az akciókból. A 23. percben már maga vette célba a Lechia kapuját, a lengyelek kapusa nagyszerűen mentett szögletre.

Böde szűk tíz perccel később két védőt megverve került helyzetbe, de éppen hogy a kapu fölé lőtte a labdát.

A Zorja végül két második félidőben szerzett találattal 2–0-ra megnyerte a mérkőzést.

„Dani jó benyomást tett a Zorja szakmai stábjára. Néhány napon belül kiderül, hogy az ukrán csapat ajánlatot tesz-e érte, de még ebben az esetben sem biztos, hogy a Zorjánál folytatja, mivel más klubok is érdeklődnek iránta” – mondta a játékos ügyeit intéző Stijacic Radovan „Raso” a Nemzeti Sport Online-nak, aki az Újpest érdeklődéséről nem kívánt nyilatkozni.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Zorja Luhanszk (ukrán)–Lechia Gdansk (lengyel) 2–0

 

Legfrissebb hírek

„Ez tette tönkre a meccsünket” – Yakin az új VAR-szabályról

Foci vb 2026
13 perce

Videó: így jutott tovább Anglia és Argentína – a két negyeddöntő kulcspillanatai egy helyen

Foci vb 2026
20 perce

„Tudtuk, ha összefogunk, jön a gól is” – Julián Álvarez

Foci vb 2026
54 perce

McGregor megsérült, így 1 perc alatt kikapott Hollowaytől visszatérésén

Egyéb egyéni
1 órája

Vége Messi nagy szériájának

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Messiék két rekordot is átírtak Svájc ellen

Foci vb 2026
1 órája

Lehetne ennél jobb? Argentína–Anglia és Franciaország–Spanyolország a vb-elődöntőben

Foci vb 2026
1 órája

Videó: szenzációs tekerés – ezzel a góllal jutott elődöntőbe Argentína a 112. percben

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik