Felkészülés: az Újpest egygólos vereséget szenvedett a Banská Bystricától

Vágólapra másolva!
2012.02.19. 14:54
Címkék
Az Újpest labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a szlovákiai Dukla Banská Bystricától.

A beleki edzőtábor után szombaton pihenőnapjuk volt az újpesti játékosoknak, vasárnap a besztercebányaiak ellen játszották az utolsó felkészülési meccsüket. A sérülések elkerülése érdekében nem a legerősebb összeállításában szerepelt a fővárosi csapat.

A találkozó egyetlen találatát a gól nélküli első félidőt követően az 57. percben lőtték a vendégek tizenegyesből.

Szpisljak kritikusan értékelte az Újpest teljesítményét:

„A mai mérkőzésen azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik a felkészülési időszakban kevesebbet szerepeltek, illetve lehetőséget kapott a második félidőben a Belgiumból kölcsönben szereplő Henry Eninful is, akinek kíváncsi voltam a taktikai és technikai felkészültségére. A csapat fizikai állapota kifogástalan volt, de a taktikai elemek megvalósítását még csiszolnunk kell. A helyzetkihasználásunkon is dolgozni kell még, hiszen három alkalommal is az utolsó érintéseknél hibáztunk" – idézi az újpestiek vezetőedzőjét a klub hivatalos honlapja.

Az Újpestnél egyébként a klubvezetőségben történt változás a hétvége folyamán, ugyanis előbb elbocsátották Nemes Károly kommunikációs igazgatót, a pénzügyi vezetőt és egy titkárnőt is, majd Csehi István ügyvezető maga mondott fel. Ezzel teljes egészében az új belga tulajdonos elképzelése szerinti klubvezetőség jöhet létre.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

ÚJPEST–BANSKÁ BYSTRICA (szlovákiai) 0–1 (0–0)

Fáy utca, 500 néző. V: Berke

ÚJPEST: Horváth T. – Kiss Z., Dvorschák, Litauszki, Szokol – Jevtics (Eninful), D. Markovics – Magos (Remili), Barczi (Zamostny), Balogh B. – Lázár B.

G: Hlinka
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
1 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
1 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
2 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
2 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik