DVTK: Benczés elégedett a próbázókkal, erősítést jelentenének

2012.01.27. 22:25
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, a DVTK NB I-es labdarúgócsapata a ma délutáni felkészülési mérkőzésen 3-0-ra legyőzte a szlovák másodosztályú Rimavská Sobotát.

„Ígéretemhez híven próbáltam kilencven percet adni minden labdarúgónak, ez sikerült is, hiszen nem jött közbe olyan körülmény – sem sérülés, sem fegyelmezetlenség –, ami hátráltatta volna ezt. A megbeszélt taktikát sikerült megvalósítani támadásban, labdatartásban és védekezésben is, időnként tetszetős futballt láthatott a közönség, és ez a második félidőben eredményben is megmutatkozott. A próbázók játéka tetszett, hosszú távon erősítést jelentenének a csapatnak″ – mondta a diósgyőriek vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának a rimaszombatiak elleni meccs után.

A találkozón mindhárom próbajátékos, azaz a Svájcból hazatérő Vági András, a brazil Bernardo Frizoni és a korábbi marokkói utánpótlás-válogatott Youssef Sekour is szerepet kapott.

A boon.hu úgy tudja, hogy a szakember Sekour szerződtetését biztosan javasolni fogja a klubvezetésnek.

Legfrissebb hírek

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
6 perce

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
6 perce

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
52 perce

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
1 órája

Irán, jegyárak, vízumok – Infantino nem úszta meg a kényes kérdéseket a foci-vb nyitó sajtóeseményén

Foci vb 2026
1 órája

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
1 órája

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
1 órája

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik