Kovács Kálmán: Mi vagyunk a meg nem értett zsenik

– Komora Imre is ott volt?
– Ott bizony, és mondhatom, remekül néz ki, jól tartja magát – mondta Kovács Kálmán, a Bp. Honvéd valamikori klasszis csatára a Nemzeti Sportnak. – Örültünk neki nagyon, és persze annak is, hogy hosszú évek után újra együtt lehettünk. Mi, honvédosok… Egy kispesti vendéglőbe hívtak meg bennünket, és nagyjából húszan voltunk, több generáció tagjai: Lukács Sándor, Varga József, Kozma Mihály, Garaba Imre, Nagy Antal, Sallai Sándor és a többiek. S persze Détári Lajos is eljött, mi meg sok sikert kívántunk neki, de azért megjegyeztük: nálunk még mindig a Honvéd az első. De ez csak afféle baráti ugratás volt.

– Csodálatos, hogy ennyi év elteltével is összetartanak, s egymás társaságát keresik. Együtt volt többgenerációnyi remek Honvéd-futballista, akik közül jó néhányan megpróbálkoztak az edzői hivatással, de – s igazán nem akarok ünneprontó lenni – mintha elátkozták volna önöket. Détári Lajost, az FTC trénerét leszámítva szinte egyikük sem dolgozik edzőként.
– Ez van. Úgy tűnik, mi vagyunk a meg nem értett zsenik. Bevallom, sokat gondolkodom rajta, vajon kinek és miért jár az NB I-es kispad. Mi kell ahhoz, hogy valaki körön belül legyen, hogy felfedezzék, lehetőséget adjanak számára és foglalkoztassák? Én sem tartozom közéjük, pedig mindent elkövettem, hogy jó edző legyek.

– Még a pro licences tanfolyamot sem végezte el...
– Ez igaz. De akkor most elmesélek valamit ezzel kapcsolatban. Még élt Bicskei Berci bá, amikor felvételiztem, megírtam a dolgozatot, aztán nem sokkal később felhívott, és azt kérdezte tőlem: Mondd, Kálmán, neked milyen céljaid vannak a futballal? Én meg nem értettem az egészet, arra gondoltam, biztos katasztrofális anyagot adtam le, és Berci bá finoman a tudtomra akarja adni, hogy menjek el könyvtárosnak, biztonsági őrnek vagy hentesnek a futball helyett. Aztán rá is kérdeztem erre, s akkor drága Bicskei Bertalan azt mondta, Kálmán, te érted el a legtöbb pontot, a tiéd a legjobb dolgozat.

– Mégsem végezte el a tanfolyamot.
– Igen, mert közben az történt, hogy Berci bá dicséretétől fellelkesülve udvariasan felajánlkoztam, hogy boldogan dolgoznék valamelyik utánpótlás-válogatottnál, mire az volt a válasz, Kálmán, azok a helyek már foglaltak. Én meg azt mondtam magamban, akkor minek a pro licences tanfolyam.

– Jól kiszúrt magával. Most meg „egyszerű” tornatanárként élhet, ötvenhat válogatott meccsel a háta mögött.
– Nehogy azt higgye, hogy ezt rangon alulinak tartom. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és örömmel mondhatom, számomra nem megélhetést, sokkal inkább hivatást jelent a pedagógusmunka. Még játékosként kerestem annyi pénzt külföldön, hogy nem kell figyelnem, mikor utalják a fizetésemet.

– Akárhányszor beszélgetünk s akármivel is érvel, mégis azt gondolom, igenis hiányzik Kovács Kálmánnak a kispad. Ne is tagadja!

A VÁLASZT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!