„A hét közepén a klubvezetés és a szakmai vezetés értékelte az elmúlt hónapok történéseit, és úgy döntöttünk, hogy a remek őszt produkáló NB III-as együttes öt tagja is az első csapattal kezdheti meg a felkészülést január elején. Horváth Tamás, Major Ádám, Fenyvesi Olivér, valamint két afrikai légiósunk, Moustapha és Haruna kapja meg a lehetőséget a további bizonyításra" – nyilatkozta a kaposvári csapat hivatalos honlapjának a Rákóczi FC ügyvezető elnöke, Illés János.
Az említett játékosok közül a 19 éves középpályás, Fenyvesi Olivér a legfiatalabb, ő nyáron a vasastól került Kaposvárra. Major és Horvát egyaránt 20 éves, mindketten a kaposvári utánpótláscsapatokban nevelkedtek, előbbi védő, utóbbi középpályás.
Az afrikai játékosok nyáron a Honvédtól szerződtek Kaposvárra. A 20 éves gambiai Jammeh Haruna már az ősszel is többször lehetőséget kapott az NB I-ben – hét meccsen egy gólt is szerzett –, de alapvetően a második csapat keretéhez tartozott. Akárcsak a 19 esztendős guineai Moustapha Diallo, aki eddig három meccset játszott az élvonalban, mindketten támadók.
Illés János a további várható játékosmozgásokkal kapcsolatban elmondta, hivatalos megkeresés egy labdarúgójukkal kapcsolatban sem érkezett; ha mégis lesz kérője valakinek, akkor annak függvényében változhat a keret összetétele.