Artner Tamás a Haladás új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2011.12.19. 18:34
null
Artner Tamás irányítja a jövőben a Haladást (fotó: Unger Tamás)
Címkék
Artner Tamás lesz a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzője – adta hírül a szombathelyi klub hivatalos honlapja, a haladas.hu. A taggyűlés egyhangú döntéssel az NB II-es Ajka eddigi edzőjét választotta Tóth Lászlóval szemben.

 

Hétfő délután Artner Tamást – aki az Ajka edzői pozíciója mellett a Haladás utánpótlás-szakágvezetői tisztét is betölti –, majd Tóth Lászlót, a Haladás NB III-as együttesének trénerét is meghallgatták a szombathelyi klub tulajdonosai, majd ezt követően arról döntöttek, hogy a jövőben előbbi irányítja a zöld-fehér alakulatot.

Artner másfél évig kötelezi el magát a szombathelyiekhez, a stáb pedig ugyanaz marad mint Aczél Zoltánnál, azaz Székely Tibor és Jagodics Zoltán lesz továbbra is a másodedző, és Jakab Csaba a kapusedző. Artner 2005 és 2007 között az NB II-ben már irányította a Haladást, Ajkán 2008 óta dolgozik.

„Megtiszteltetés, és engedjék meg, hogy elmondjam, nagyon boldog vagyok – mondta a nyugat.hu-nak Artner Tamás. – Az egyetlen, ami szomorúságra ad okot, hogy nem ilyen körülmények között szerettem volna visszakerülni a csapathoz. Kaptam azonban egy szép feladatot, amelyet minél jobban szeretnék megoldani. A tulajdonosok, legnagyobb örömömre, egyhangú támogatásukról biztosítottak, ezt köszönöm szépen. Hosszú távon szeretnénk egy erős csapatot felépíteni. Télen nem akarok nagy változásokat, de a keretbe bele fogunk nyúlni, szükségünk van pár minőségi játékosra. A cél az, hogy erős csapatunk legyen, amelybe könnyen tudjuk beépíteni a saját nevelésű fiatalokat.”

Mint ismert, a fogadási botrányba kerülő Aczél Zoltán munkaviszonyának felbontását azt követően kezdeményezte a Haladás, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség felfüggesztette az edzőt a sportszakmai tevékenység gyakorlása alól.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2011–2012-ES NB I-ES IDÉNYBEN
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: FTC, Prukner László helyett Nagy Tamás (megbízottként), augusztus 30.: Détári Lajost nevezték ki szakmai igazgatónak
2011. szeptember 1.: ZTE, Csank János helyett Prukner László
2011. október 24.: Lombard FC Pápa, Véber György helyett Bene Ferenc
2011. november 23.: Kecskeméti TE, Tomiszlav Szivics helyett, december 13.: Török Lászlót nevezték ki szakmai igazgatónak
2011. december 14., 19.: Haladás, Aczél Zoltán helyett Artner Tamás

 

Legfrissebb hírek

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
3 perce

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
16 perce

Dagad a botrány az Al-Naszrnél: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstoppot rendeltek el

Minden más foci
28 perce

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
31 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
39 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
52 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
56 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
57 perce
Ezek is érdekelhetik