NB I: a Stuttgart sportigazgatója játékosnézőben volt az ETO-Honvédon

Vágólapra másolva!
2011.11.19. 20:04
Címkék
Információink szerint a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Stuttgart sportigazgatója, Fredi Bobic a korábbi kispesti edzővel, Massimo Morelesszel együtt látogatott ki a nemrég véget érő Győri ETO–Budapest Honvéd (1–3) találkozóra, ahol nagy valószínűség szerint a vendégek játékosait figyelte.
Bobic elmondása szerint pár játékost figyeltek fokozottan a pályán, akik véleménye szerint képesek lennének jó teljesítményre a Bundesligában is. A helyszínen tartózkodó munkatársunk megkérdezte a helyszínen jelenlévő Vörösbaranyi Józsefet, aki elmondása szerint tudott róla, hogy Bobicék játékosokat figyelnek, de mint elmondta, az ő általa képviselt futballisták (így például Torghelle Sándor) nem érintettek az ügyben.
Legfrissebb hírek

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
17 perce

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
26 perce

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
28 perce

Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

Labdarúgó NB II
32 perce

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
52 perce

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
1 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
1 órája

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
3 órája
Ezek is érdekelhetik