A válság nem akadály - három stadion közel 60 milliárdért állami pénzből

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2011.11.04. 16:20
null
Az Albert-stadiont is újjáépítik 2015-re (Fotó: Fuszek Gábor, archív)
A kormány ma hivatalosan is bejelentette, hogy közel 35 milliárd forintos beruházásból 2015-ig felépítik az új Puskás-stadiont. A Nemzeti Sport Online főleg ezzel kapcsolatban kereste fel a Parlament sportbizottságának elnökét, Bánki Eriket. A politikust elsősorban arról kérdeztük, hogy a mai bejelentés mennyiben érinti a debreceni és a ferencvárosi stadionépítés ügyét, illetve beszélgettünk a társasági adókedvezményből a sportba áramló pénzekről és az olimpiai felkészülésről is.

„HÁROM STADION ÉPÜL 2015-RE”

„Három stadion építését tervezi a kormány, és ez a három fel is fog épülni 2015-re – válaszolta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Bánki Erik, a Parlament sportbizottságának elnöke. – A stadionépítés minden országban egy hosszú távon megtérülő beruházásnak számít, és mivel az európai uniós pénzeket nem lehet stadionfejlesztésre fordítani, ezért a jelenlegi helyzetben Magyarországon ez a szerep az államra hárul."

SZAVAZÁS

Mi a véleménye az állami stadionépítési tervekről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A kormánypárti politikus kérdésünkre válaszolva elmondta, a gazdasági válság ellenére nem tart attól, hogy ezen beruházások miatt feszültség alakulna ki a sport és más területek között, nem gondolja, hogy a sporttámogatás kivételezett helyzetben lenne.

„A kormány számos kulturális, egészségügyi, közlekedési és egyéb fontos fejlesztéseket is tervez, illetve támogat. Ugyanakkor látni kell, ez nem csak a sportról szól. A stadionokkal üzletek, éttermek, különböző szolgáltatási egységek jönnek létre, amelyek munkahelyeket teremtenek, adó és járulékbevétellel járnak, vagyis mindenképpen megtérülő befektetésről van szó" – hangoztatta Bánki.

A politikus elmondta, a magyar labdarúgásban az elmúlt időszakban már megfigyelhető volt egy minőségi javulás – ezt a DVSC Bajnokok Ligájába jutásával példázta –, ami a stadionberuházásokkal fokozódhat.

Bánki Eriket a három tervezett beruházás pontos menetéről, finanszírozásáról is megkérdeztük:

„A debreceni stadion ügye tart a legelőrébb, hiszen ott már tavasszal megkezdődhet az építkezés, és akár már 2014-re elkészülhet. Erre tizenkét milliárd forintot különített el a kormány. A ferencvárosi Albert-stadionnal kapcsolatban előbb rendezni kell a tulajdonosi viszonyokat, de az előzetes egyeztetések alapján úgy gondolom, ez nem lesz annyira problémás, mint azt sokan talán várják. Így ez a beruházás is elkezdődhet jövőre, itt teljesen pontos összegről még nem tudok beszélni, de 12 milliárd forint körül lesz. A Puskás-stadion ügyében legalább fél évre lesz szükség a kivitelező kiválasztásához, a konkrét tervdokumentáció elkészítéséhez. Ezt követően kezdődhet el a beruházás. Hogy a bontási munkálatok mikor kezdődnek az az MLSZ-től is függ, illetve attól, hogyan alakul a vb-selejtezők menetrendje, terveznek-e még esetleg mérkőzéseket a stadionban. Ez ügyben tehát még egyeztetni kell a szövetséggel. A költségvetésben összesen a ma bejelentett 35 milliárd forintot különíti el a Puskás-stadion felépítésére a kormány, de a jövő évi költségvetésben még nem szerepel konkrét összeg. A beruházás 2012-ben igényli majd a legkevesebb költséget, ez néhány milliárd forintot jelent majd."

A TAO-S PÁLYÁZATOK HARMADÁT ELUTASÍTOTTÁK

A stadionépítések mellett az egyik legérdekesebb és legaktuálisabb téma a tao-s pénzek ügye. Ezzel kapcsolatban Bánki Erik elmondta, a támogatásra küldhető pályázatok határideje lezárult, így akár már e hónapban pénzhez juthatnak a pályázó klubok.

„Most a pályázatok hiánypótlásának, illetve az elbírálások időszakában vagyunk. A Magyar Labdarúgó-szövetség egyik, 1.7 milliárdos csomagjáról éppen tegnap született döntés. Az elbírálásokat követően a klubok megköthetik a szükséges szerződéseket a támogatókkal, és ezt követően akár már ebben a hónapban a pénzekhez juthatnak" – fogalmazott Bánki Erik, aki szerint az erre előirányzott 25 milliárdos összeg elegendő lesz.

„Nagyon nagy az igénylők száma, ami érthető. Ugyanakkor a pályázatok egyharmada sikertelen volt, mert nem felelt meg a támogatás alapvető célkitűzésének vagy egyéb más feltételeknek – folytatta a sportbizottság elnöke. – Ezért úgy gondolom, hogy az erre célra kalkulálható összeg – ami elvileg bővíthető – elegendő lesz."

„SIKERESEBBEK LESZÜNK, MINT PEKINGBEN"

A sportpolitikust a jövő évi olimpiai felkészüléssel kapcsolatban is megkérdeztük. Merész jóslatokba nem mert bocsátkozni a magyar csapat eredményességét illetően, de hangsúlyozta, sikeresebb játékokra számít, mint Pekingben.

„Egyre több országban ismerik fel, hogy a sport nemzetgazdasági tényező, ezért az országok között óriási a verseny. Ennek ellenére magyar szempontból a pekingihez képest sikeresebb játékokra számítok Londonban. Egyrészt azért, mert nőtt a felkészülésre fordított forrás, másfelől a műhelyek támogatásával hatékonyabbá vált a támogatási rendszer, nincsenek botrányok, a pénzek időben megérkeznek, vagyis minden feltétel adva van a megfelelő felkészüléshez. A magyar résztvevőkkel kapcsolatban nehéz jósolni, hiszen sok függ attól, hogy hány csapatunk szerez kvótát, ám mindenképpen 100 fölötti, 120-140 fős magyar csapatlétszámmal számolok " – nyilatkozta Bánki Erik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik