Győr: erősödik a védelem, Djordjevics és Koltai játékra jelentkezett

2011.10.20. 12:33
Címkék
A bajnoki címvédő Videoton elleni vasárnapi rangadóra készülő Győri ETO labdarúgócsapata erősebb védelemmel állhat fel, mint a múlt héten Debrecenben, ugyanis két meghatározó hátvéd is visszatér a keretbe: Vladimir Djordjevics kétmeccses eltiltása lejárt, s a sérüléséből lábadozó Koltai Tamás is játékra jelentkezett.

Ugyanakkor egyikük szereplése sem biztos még, sőt az ötszörös magyar válogatott hátvéd a legjobb esetben is csak kispados lesz „Az biztos, hogy Djordjevics a keretben lesz, és remélhetőleg Koltai is leülhet majd a kispadra” – mondta Csertői Aurél vezetőedző a klub honlapjának.

A szintén hátvéd Fehér Zoltán viszont még nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen, a klubvezetők reményei szerint azonban a jövő hét végi pécsi mérkőzésen már játszhat.

Legfrissebb hírek

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
2 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
22 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
52 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
58 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája