ZTE: „A tavalyi teljesítményünk kétharmada elég lesz a bentmaradáshoz”

2011.08.29. 09:59
Címkék
Kocsárdi Gergely, a Zalaegerszegi TE NB I-es labdarúgócsapatának játékosa szerint a hét fordulót követően még nyeretlen együttesnek szervezettebbé és fegyelmezettebbé kell válnia, hogy elinduljon felfelé. Nagy Ferenc, a klub elnöke pedig elmondta, lesznek változások a keretben a nyári átigazolási időszak végéig.

„Szerintem hosszú távon most jött ki, hogy gyengült a keretünk, az újak pedig még nem tudtak egyéniséggé válni. A legutóbbi negyedik helyezésünk már a maximumot jelentette, most pedig olyan szériába kerültünk, amiben a játékosok már azt sem tudták kihozni magukból, amit tényleg tudnak. Szervezettebbé, fegyelmezettebbé kell válnunk, s akkor elindulhatunk felfelé. Ha az előző idénybeli teljesítményünk kétharmadát hozzuk, nem lesznek kiesési gondjaink. Profi szemlélettel kell gondolkodni mostantól, s úgy készülni, hogy a következő mérkőzésen, akár idegenben, legyőzzük a Fradit" – vélekedett Kocsárdi Gergely a Zalai Hírlapnak adott nyilatkozatában.

Mint ismeretes, a sereghajtó ZTE-nél szombaton edzőváltás történt, miután Csank János távozott a kispadról.

„Az utóbbi két találkozón sem éreztem pozitív elmozdulást a csapat játékában, így váltanom kellett – mesélte Nagy Ferenc, a klub elnöke. – Sajnálom, hogy ilyen döntést kellett hoznom, mert Csank Jánost nagyszerű edzőnek és embernek is tartom. Kivételesen jó volt a kapcsolatunk, a klub sokat köszönhet neki. A sikertelenségért a csapat is felelős, ami annyit jelent, hogy a változtatás nem csak a vezetőedző személyét érinti majd. A pár napban, ami hátra van az augusztus végi átigazolási határidőig, tervezünk változást a keretben, főleg a középpályára szeretnénk igazolni."

Legfrissebb hírek

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
1 perce

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
51 perce

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
56 perce

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
1 órája

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
1 órája

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
1 órája

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
2 órája