Videoton: Lencse László pár napra a holland Den Haaghoz utazik

2011.08.09. 08:07
Címkék
A holland ADO Den Haagnál tölti a következő két-három napot Lencse László, a Videoton 23 esztendős labdarúgója, aki az élvonalbeli együttesnél csak edzéseken vesz részt. A tavaly év elején az MTK Budapesttől szerződtetett futballista kezdeményezte, hogy adják kölcsön, ami, úgy tetszik, meg is történik.

„Egyszer sem voltam még a keretben – mondja Lencse László a Nemzeti Sportnak. – Ez kicsit meglepett, hiszen az előző idény végén már pályán lehettem néhányszor, s az új vezetőedző, Paulo Sousa munkássága alatt is kaptam lehetőséget a felkészülési időszakban, de nem a posztomon, csatárként, hanem a széleken. Megmondom őszintén, nem éreztem jól magam, s bánt, hogy csatárként nem mutathattam meg magam a portugál trénernek, még edzésen sem... Persze, tudom, nagyszerű csatárok vannak a Vidinél, így André Alves vagy Nikolics Nemanja, vagyis nincs könnyű dolgom. Másfél héttel ezelőtt leültünk beszélgetni Sousa mesterrel, s arra jutottunk, hogy kölcsönadnak. Nem lepett meg és nem is bánom, hiszen nem éreztem a bizalmat, anélkül pedig igen nehéz jó teljesítménnyel kirukkolni...”Lencse László a Nemzeti Sportnak. – Ez kicsit meglepett, hiszen az előző idény végén már pályán lehettem néhányszor, s az új vezetőedző, Paulo Sousa munkássága alatt is kaptam lehetőséget a felkészülési időszakban, de nem a posztomon, csatárként, hanem a széleken. Megmondom őszintén, nem éreztem jól magam, s bánt, hogy csatárként nem mutathattam meg magam a portugál trénernek, még edzésen sem... Persze, tudom, nagyszerű csatárok vannak a Vidinél, így André Alves vagy Nikolics Nemanja, vagyis nincs könnyű dolgom. Másfél héttel ezelőtt leültünk beszélgetni Sousa mesterrel, s arra jutottunk, hogy kölcsönadnak. Nem lepett meg és nem is bánom, hiszen nem éreztem a bizalmat, anélkül pedig igen nehéz jó teljesítménnyel kirukkolni...”

A Den Haag mellett a dán élvonalbeli Nordsjaelland is szeretné a soraiban tudni a győri születésű játékost, aki a hollandoknál az edzések mellett orvosi vizsgálaton is részt vesz, utóbbi már csak azért is indokolt, mert a térde nemrég megroppant. A tervek szerint a Den Haag fél évre venné kölcsön Lencsét, majd télen véglegesítenék a szerződését, amennyiben mindkét fél elégedett.

Legfrissebb hírek

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
1 perce

Mozgócéllövő-vb: újabb magyar negyedik hely Tallinnban

Egyéb egyéni
10 perce

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
11 perce

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
30 perce

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
37 perce

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
40 perce

Szemerkélő eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen – minden kész a Magyar Nagydíjra

F1
44 perce

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
1 órája