A Puskás-stadionban lesz a Magyar Kupa döntője

2011.05.05. 17:55
null
André Alves (balra) és társai a Puskás-stadionban találkoznak a Magyar Kupa döntőjében a Kecskeméttel (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség 2011. április 22-én pályázatot írt ki a 2010–2011. évi Magyar Kupa-döntő helyszínére, amelynek értelmében a meghívottak licitálással pályázhatnak a mérkőzés megrendezésének elnyerésére – a döntőbe jutó két csapat, a Kecskemét és a Videoton azonban nem kívánt pályázni, a finálét így a Puskás-stadionban rendezik meg.

„A pályázat meghívottjaiként a Videoton FC labdarúgó csapatát működtető Fehérvár FC Kft. és a KTE-Ereco labdarúgó csapatát működtető Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. ügyvezetői egyeztettünk, és egyhangúan úgy döntöttünk, hogy a versenyegyenlőség és a fair play biztosítása érdekében egyikünk sem kíván részt venni a pályázaton” – fogalmaz közös közleményében a két klub.

A Magyar Labdarúgó-szövetség ma ugyancsak közleményben számolt be a döntő helyszínéről.

„A megadott időpontig nem érkezett be pályázat a szövetséghez, így a kupa fináléjának helyszíne a Puskás Ferenc Stadion lesz 2011. május 17-én. A SportM Kupa döntője 16.30 órakor, a Magyar Kupa döntője pedig 19 órakor kezdődik” – olvasható az MLSZ közleményében.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
1 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
1 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
1 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
2 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2 órája