Újpest: Rajczi és Mitrovics is pénzbüntetést kapott klubjától

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 21:31
Címkék
Nehezen viselte a Kaposvár elleni Magyar Kupa-kiesést az Újpest két játékosa, Rajczi Péter és Nikola Mitrovics. A két labdarúgó fegyelmezetlenség miatt jutott a kiállítás sorsára a találkozón, emiatt az MLSZ eltiltással, klubjuk pedig pénzbüntetéssel sújtja őket.

Mint ismeretes, Rajczi Péter könyöklésért kapott egyből pirosat Solymosi Péter játékvezetőtől a tegnapi kaposvári Magyar Kupa meccsen, míg a szerb középpályás, Nikola Mitrovics a mérkőzés végén, sárga lappal a „zsebében", sípszó után bikázta fel a labdát a lelátóra – így ő is a kiállítás sorsára jutott.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága mai ülésén Rajczit két MK-meccsről tiltotta el, Mitrovics pedig egymeccses eltiltást kapott, de a két futballistát az Újpest is megbüntette – erről Kovács Zoltán sportigazgató számolt be a klub hivatalos honlapján.

„Ami a kiállításokat illeti: miután részletesen kielemeztük a mérkőzés legfontosabb jeleneteit, úgy érzem, nem lehet elmenni szó nélkül egyik eset mellett sem – kezdte nyilatkozatát a sportvezető. – Rajczi Pétert rögtön a második félidő elején kiállította a játékvezető könyöklésért, ami egyfelől jogos döntés volt, másfelől viszont nem biztos, hogy Rajczin kívül más is a kiállítás sorsára jutott volna ezért a szabálytalanságért..."

„Ahogy viszont az imént említettem, megadható volt a piros lap, és Rajczi már sajnos nem először hozta nehéz helyzetbe a csapatot, így úgy döntöttünk, hogy Péter pénzbüntetést kap. Ez nem a személye ellen irányul, de fontos, hogy maga a játékos is megtalálja a határt az egészséges agresszivitás és a durvaság között, különösen annak fényében, hogy a játékvezetők fokozottan figyelnek rá" – tette hozzá Kovács, aki Mitrovics esetére is kitért.

„Nikola Mitrovics szintén pénzbüntetést kapott, miután a mérkőzés végéhez közeledve őt is kiállította Solymosi Péter, mert azután, hogy már volt egy sárga lapja, dühből kirúgta a labdát a lelátóra. Jelzem, a büntetést akkor is megkapta volna Mitrovics, ha esetleg nem állítja ki a játékvezető, mert a klub belső etikai kódexe alapján nem megengedhető, hogy egy játékos a szurkolókat teljesen feleslegesen hergelje" – nyilatkozta klubja honlapjának a sportvezető.

Az Újpest tegnap 2–2-es döntetlent játszott a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Kaposvár vendégeként, így 5–4-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
3 perce

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
19 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni vereségről: Negyed óra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
31 perce

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
41 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik