Győr: a csapat fiatal játékosa, Serfőző Bence a Milanhoz készül

Vágólapra másolva!
2011.02.04. 19:54
Címkék
Az eto.hu tájékoztatása szerint a Győri ETO FC NB II-es játékosa, Serfőző Bence az olasz Milanhoz készül, ahol próbajátékon vesz majd részt.

Serfőző Bence a hétvégén a Debrecenben rendezett teremtornán a DVSC elleni mérkőzésen gólt szerzett a felnőtt csapatban. A tehetséges fiatal számára pedig most óriási lehetőség adódott.

„Próbajátékra megyek az AC Milanhoz. Vártam már erre a lehetőségre és örülök, hogy a Győri ETO eleget tesz a Milan felkérésének és utazhatok Olaszországba" – mondta Serfőző.

A csatárposzton bevethető játékos minden bizonnyal azért utazik a Milanhoz, hogy belekóstoljon az ottani körülményekbe, majd visszatér a Győrhöz, ahol elsősorban az első csapatbeli tagság kiharcolása lesz a célja.

„A célom természetesen az, hogy bizonyítsak az ETO-ban és felkerüljek egyszer az NB I-es csapathoz. Örülök, hogy meg tudtunk állapodni és ismét három évre köteleztem el magam Győrben, továbbra is a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium diákja maradok. Külön köszönettel tartozom Koltai Tamás játékos ügynökömnek, aki a Milannál segíti a próbajátékomat" – mondta a játékos az indulás előtt.

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
34 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
46 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik