Győr: 18 éves tehetség az első csapatnál, Ji-Paraná a tartalékoknál

2011.01.13. 12:39
Címkék
A Győri ETO FC hivatalos honlapjának beszámolója szerint az első csapat mai edzésén részt vett az NB II-es együttes 18 esztendős tehetsége, Windecker József is.

Ma délelőtt szeles, borús időben vezényelte együttesét Pintér Attila vezetőedző. A győri játékosoknak az edzést követően az uszodában kell még néhány karcsapást végezniük, majd közös ebéd következik. Az első csapathoz csatlakozott a klub egyik fiatal tehetsége, az NB II 18 éves középpályása, Windecker József, ugyanakkor a második csapattal edzett Ji-Paraná – olvasható a mai edzésbeszámoló a klub hivatalos honlapján.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a brazil futballistára nem tart igényt a szakvezetőség – ahogy a két argentinra, Carlos Marinellire és Juan Ignacio Brionesre sem –, de a nagy reményekkel szerződtetett középpályás még nem talált csapatot magának, ezért továbbra is Győrben edz, az NB II-es együttessel.

Mai hírünk a csapattal kapcsolatban, hogy a klubvezetők tárgyalnak a korábbi liverpooli csatár, a jelenleg szabadon igazolható Simon András szerződtetéséről.

GYŐRI ETO

Érkezett: Dudás Ádám (Paks, kölcsönből vissza)

 

Távozott: Ji-Paraná (brazil, ?), Carlos Marinelli (argentin, ?), Juan Ignácio Briones (argentin, ?), Djordje Csetkovics (montenegrói, ?), Jarmo Ahjupera (észt, ? – kölcsönbe), Lasa Totadze (grúz, ? – kölcsönbe), Ignacio Briones (argentin, ?)

 

 Akivel tárgyalnak: Zoran Supics (Pápa, kölcsönből vissza ?), Halmosi Péter (szabadon igazolható), Zoran Milovac (szerb, FK Novi Szad – Szerbia), Simon András (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
6 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
7 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
11 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
27 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
32 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
51 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája