Felkészülés: a DVSC horvát próbajátékosa három gólt szerzett a Szolnok ellen

Vágólapra másolva!
2011.01.21. 16:06
Címkék
A DVSC vegyes csapata (az első és a második csapat futballistái, kiegészülve próbajátékosokkal) felkészülési mérkőzésen 5–1-re legyőzte a Szolnokot. A debrecenieknél két új próbajátékos is szerepet kapott – és a horvát Marko Simic rögtön szerzett is három gólt.

A DVSC Szolnok elleni felkészülési meccsén a korábban érkezett finn-koszovói középpályás, Xhevdet Gela és a kameruni támadó, Anicet Eyenga mellett pályára lépett a 23. születésnapját két nap múlva ünneplő, korábbi U21-es válogatott horvát csatár, Marko Simic is, aki a második félidőben állt be, ám rövid idő alatt három gólt szerzett. Simic legutóbb a horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagreb együttesében futballozott.

Rajta kívül a 22 éves egyiptomi balhátvédet, Omar Jaszint is tesztelték a debreceniek.

A találkozón végig fölényben játszott a DVSC, az első félidőben mégis a vendég szolnokiak szereztek vezetést 11-esből. A szünet előtt Ludánszki Bence egyenlített, a második játékrészben pedig már teljesen ellenfele fölé nőtt a Debrecen. A már említett Simic-mesterhármas és Ludánszki találata mellett a kameruni támadó is szerzett egy gólt, így alakult ki az 5–1-es végeredmény.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Szolnok 5–1 
Oláh G. műfű, 100 néző. Vezette: Takács A.
DVSC: Novakovics – Szilágyi G. (Burics), Ludánszki, Szűcs, Jaszin – Huszák, Spitzmüller, Gela, Ferenczi – Csorba (Simic), Eyenga
Szolnok: Rézsó – Búrány, Balogh, Durovics (Antal), Vukomanovics – Jokics (Lengyel), Szalai – Fitos, Ngalle, Jakimovszki (Tscami) – Zsolnai (Koós)
Gól: Simic 3, Ludánszki, Eyenga, illetve Jakimovszki (11-esből)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
16 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
16 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
34 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
40 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik