NB I: Pintér Attila szerint az ETO három gólt rúgott saját magának

2010.11.19. 19:14
Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője szerint csapata nem szolgált rá a vereségre, a három kaposvári gólt az élvonalhoz méltatlan védelmi hibák számlájára írja, míg Sisa Tibor, a labdarúgó NB I 15. fordulójának pénteki nyitó mérkőzését 3–0-ra megnyerő Kaposvár vezetőedzője abszolút elégedett a látottakkal – derült ki a Sport Televíziónak adott gyorsértékelésekből.

SISA TIBOR (Kaposvár): – Nagy küzdelem volt, néhány nagyon szép mozzanattal és számunkra nagy örömet szerző végeredménnyel. A csapat a nyáron újjáalakult, megfiatalodott, és úgy tűnik, a kitűzött célt már az ősszel elérhetjük. Játékosaim és a csapatért dolgozók minden dicséretet megérdemelnek. Hogy mi a véleményem Oláh Lórántról? Tavasszal több mérkőzésen láttam őt, nem nagyon ment neki a játék, és kicsit tartottam attól, mennyire lesz kedve a kemény alapozáshoz. Kellemesen csalódtam benne, minden feladatot elsőként végzett el, ennek fényében számomra nem meglepő az őszi teljesítménye. Még sok örömet szerezhet a kaposvári szurkolóknak, feltéve, hogy nem rabolja el tőlünk egy másik csapat. Majd igyekszünk idekötözni...SISA TIBOR (Kaposvár): – Nagy küzdelem volt, néhány nagyon szép mozzanattal és számunkra nagy örömet szerző végeredménnyel. A csapat a nyáron újjáalakult, megfiatalodott, és úgy tűnik, a kitűzött célt már az ősszel elérhetjük. Játékosaim és a csapatért dolgozók minden dicséretet megérdemelnek. Hogy mi a véleményem Oláh Lórántról? Tavasszal több mérkőzésen láttam őt, nem nagyon ment neki a játék, és kicsit tartottam attól, mennyire lesz kedve a kemény alapozáshoz. Kellemesen csalódtam benne, minden feladatot elsőként végzett el, ennek fényében számomra nem meglepő az őszi teljesítménye. Még sok örömet szerezhet a kaposvári szurkolóknak, feltéve, hogy nem rabolja el tőlünk egy másik csapat. Majd igyekszünk idekötözni...

PINTÉR ATTILA (Győri ETO): – Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, akár három gólt is szerezhettünk volna, de öt méterről sem sikerült a kapuba találnunk. Aztán egy elemi hibából mi kaptunk gólt. Én a szünet után sem éreztem ekkora különbséget a két csapat között, úgy vélem, tulajdonképpen mi rúgtunk magunknak három gólt. Ilyen hibákat az élvonalban nem követhet el senki, két középső védő nem rohanhat ki így... Ilyenkor érződik a sok sérülés hatása, az összeszokottság hiánya, de ezzel nem akarom felmenteni a csapatomat. Védekezésben és támadásban is javulnunk kell, hiszek abban, hogy a lehetőséget kapó futballisták bebizonyítják, hogy méltók az ETO mezének viselésére.

Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Somogyi József játszott – Somogyi József ellen is...

Minden más foci
2026.08.25. 08:03

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Vadonatúj harmadik számú mezében játszik a Real ellen a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 13:39

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10