Haladás: Hideg fejre és tiszta szívre van szükség az Üllői úton - Aczél

2010.11.14. 11:20
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Aczél Zoltán a klub hivatalos honlapjának elmondta, koncentrációra, hideg fejre és tiszta szívre van szüksége együttesének, hogy a Ferencváros otthonában legalább egy pontot tudjanak szerezni.
„Mindkét csapat sikertelen kupamérkőzésen van túl. Persze, mi már lezártuk a keddi meccset, és szerintem ők is próbáltak a fejekben rendet rakni. A Fradinak a hatodik fordulóban, az Újpest ellen volt egy holtpontja, de utána összekapták magukat játékosok, és az utóbbi időben megint hozták a meccseik nagy részét. Jó csapat, erős kerettel, technikailag képzett légiósokkal, mint például Schembri, Heinz vagy Andrezinho. Ráadásul mögöttük is remek szurkolótábor áll. Nagyon fontos lesz, hogy ne félve menjünk az Üllői útra, mert akkor nagyon megszórhatnak minket. Próbáljunk meg bátran futballozni. Játszanunk kell a futballt, sokat kell, hogy nálunk legyen a labda. Koncentrációra, hideg fejre és tiszta szívre van szükségünk. Hinni kell önmagunkban, és abban, amire már régóta készülünk, hogy idegenben is tudjunk pontot, pontokat szerezni. Bravúr lenne, ha a Ferencvárost legyőznénk, de ebben a csapatban benne van a győzelem is. A Fradi rendre megnyomja a meccsek első tizenöt percét, állni kell a rohamokat. Ki kellene használnunk, hogy lassú, statikus a védelmük, ezért a széleken mögéjük lehet kerülni” – nyilatkozta Aczél Zoltán a szombathelyihaladas.hu-nak.
Legfrissebb hírek

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
17 perce

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
19 perce

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
39 perce

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
1 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2 órája

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
2 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2 órája