FTC: Marek Heinz nem elégedett, sem magával, sem a csapattal

2010.11.15. 17:21
Címkék
Mint ismeretes, a Ferencváros tegnap Marek Heinz szabadrúgásból szerzett góljának is köszönhetően 2–1-re nyert a Haladás ellen. A cseh támadó ennek ellenére nem teljesen elégedett, sem a saját teljesítményével, sem a csapat produkciójával.

Nem vagyok maradéktalanul elégedett sem a magam, sem pedig a csapat játékával" – kezdte az ftc.hu-n megjelent nyilatkozatát a Ferencváros cseh csatára, Marek Heinz.Nem vagyok maradéktalanul elégedett sem a magam, sem pedig a csapat játékával" – kezdte az ftc.hu-n megjelent nyilatkozatát a Ferencváros cseh csatára, Marek Heinz.

„Az igazság az, hogy a meccs napján folyamatosan fájt a gyomrom, szinte enni is alig tudtam, éreztem is a mérkőzésen, hogy gyengébb vagyok a kelleténél. Ennek ellenére megpróbáltam mindent kiadni magamból. A gól előtt láttam, hogy a kapus középre helyezkedik, ezért kinéztem magamnak a hosszú sarkot, sikerült is oda tekerni. Nem játszottunk jól, ennél képesek vagyunk hatékonyabb teljesítményre is, de az a legfontosabb, hogy nyertünk" – fogalmazott Heinz.

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
7 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
29 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája