FTC: próbajátékosok érkezhetnek, a Szűcs-ügyet nem kommentálják

2010.07.10. 10:14
null
Prukner László utat mutat Rósa Déneséknek (Fotó: ftc.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata tegnap megérkezett az ausztriai edzőtábor helyszínére, ma pedig már két tréninget tart a keret játékosainak Prukner László vezetőedző. A játékoskeretet érintő lehetséges változásokról a csapat kommunikációs igazgatója, Féderer Andrea nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

A Ferencváros labdarúgócsapata pénteken megérkezett Ausztriába, majd a windischgarsteni szállásától kerékpárral jutott el az edzőpályára, ahol az első nap még a regenerálódásé volt a főszerep, de futás és erősítés szerepelt a programban.

A kisebb sérüléssel bajlódó André Schembri kivételével mindenki teljes értékű munkát végzett pénteken, de a valódi munka csak ma kezdődik, hiszen már két foglalkozást tart a szakmai stáb. Vasárnap következhet a csapat harmadik előkészületi mérkőzése, az ellenfél a román Steaua Bucuresti lesz – olvasható az ftc.hu-n.

„Az Ausztriában edzőtáborozó csapathoz hamarosan próbajátékosok is csatlakozhatnak, hiszen a szakmai stáb további erősítéseket tervez. A Szűcs Lajos szerződtetéséről szóló híreket egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem szeretném” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Féderer Andrea.

Mint ismeretes, a Nemzeti Sport Online két napja számolt be arról, hogy a zöld-fehérek szeretnék szerződtetni korábbi kapusukat, a jelenleg Pápán futballozó Szűcs Lajost. Az érdeklődés tényét a játékos és Bíró Péter, a Lombard Pápa tulajdonosa is elismerte.

Legfrissebb hírek

Cebrail Makreckis: Óriási eredmény lenne a nyolc közé jutás

Európa-liga
30 perce

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
20 órája

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00
Ezek is érdekelhetik