Rudolf négy évre kötelezte el magát a Genoához

2010.03.16. 10:04
null
Rudolf (jobbra) megkötötte szerződését a Genoával (Fotó: Mirkó István - archív)
Címkék
Egybehangzó olasz lapértesülések szerint Rudolf Gergely tegnap Genovában járt, és aláírta négy évre szóló szerződését az olasz csapattal, ahol a nyártól futballozik majd.

Az olasz La Repubblica számolt be elsőként a hírről, amely szerint Rudolf Gergelynek immár hivatalos papírja is van róla, hogy a nyártól a Genoa futballistája. Az újság úgy értesült, hogy a Debrecen támadója négy évre szóló szerződést írt alá tegnap.

Mint ismeretes, a liguriai klub már a téli átigazolási időszakban megállapodott a Debrecen játékosával, aki ingyen kerül a Genoához, amely viszont kompenzációs díjat fizet a Lokinak.

Rudolf átigazolásának híre januárban látott napvilágot: a holland Ajax is bejelentkezett a magyar válogatott csatárért, aki azonban végül a Genoával egyezett meg. A szerződést azonban még nem írták alá felek a téli átigazolási időszakban, a négy évre szóló megállapodást csak tegnap kötötték meg hivatalosan.

Rudolf egyébként 2010-ben már nem kap fizetést a Debrecentől, a támadó ingyen futballozik a Lokinál a tavasszal.

Legfrissebb hírek

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
33 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
34 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
44 perce

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik