Vasas: megállapodás született a csapat eladásáról

MTI MTIMTI MTI
2010.01.15. 19:08
null
Továbbra is úgy állnak a dolgok, hogy svájci-olasz kézbe kerül a Vasas labdarúgócsapata (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Vasas SC vezetése megállapodott a labdarúgócsapatot működtető társaság vevőjelöltjével, egy luxemburgi bejegyzésű svájci-olasz cégcsoporttal.

Ezt a klub honlapján pénteken közleményben közölte.

A Vasas tavaly november 26-án előszerződést kötött az együttest működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. Az előszerződést pénteken megerősítették a felek.

Biztosan sokan várták, hogy ma bejelentsük az eladás végleges lezárását. De a mai napon a lezárásra nem volt lehetőség – mondta Markovits László, az ügyvezető elnök. Ettől függetlenül határozott előrelépésként értékelem a fejleményeket, hiszen a korábbi előszerződés feljogosította a feleket, hogy indoklás nélkül 2010. január 16-ával elállhassanak az együttműködéstől, amely nem történt meg és a mai megállapodás alapján pénzügyi következmények nélkül már nincs is erre lehetőség. Az egyetlen oka annak, hogy a végleges aláírásra nem került sor, hogy a teljes pénzügyi átvilágítás még nem fejeződött be, hiszen hiteles és végleges adatokkal október 31-ig rendelkezünk és az utolsó két hónap átvizsgálása még folyamatban van.

A felek megegyeztek abban, hogy a befektető kötelezettséget vállal a gárda további finanszírozására, amelyet egyébként  már január 1-től megkezdett. A vevő részéről megbízott könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég által végzett átvilágítás 2009. október 31-el bezárólag rendben lezajlott, annak eredményét a vevő elfogadta, továbbá – a Vasassal egyetértésben – megbízta a céget, hogy a tavalyi üzleti év utolsó két hónapjának átvizsgálását február 15-ig fejezze be.

A vevő tulajdonszerzésére 2010 február második felében kerülhet sor. A Vasas elnökségének véleménye szerint ennek semmilyen akadálya nem lehet, hiszen a 2009. október 31-ig tartó időszak átvilágítása a Vasas Futball Kft. gazdálkodásában mindent rendben talált, a Vasas SC ügyvezetése szerint a novemberi, decemberi adatokkal sem lesz semmilyen probléma – olvasható a közleményben.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
1 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
17 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
23 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
29 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
31 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
39 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
47 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik