Paksi FC: „Örvendetes, hogy a Fradi és a Honvéd előtt telelünk” - Gellei

2009.12.17. 15:29
Címkék
A labdarúgó Soproni Liga őszi szezonját 9. helyen záró Paksi FC vezetőedzője, Gellei Imre a tolnai klub honlapján értékelte csapata őszi teljesítményét.

„A jelenleg az élvonalban játszó csapatok közül a miénk az, amelyik a többiekhez képest a legkisebb település hírnevét öregbíti. Úgy hiszem, azzal mindenki tisztában van, hogy bennmaradni nehezebb, mint bekerülni. Nagyon komoly erőfeszítéseket tesz mindenki annak érdekében, hogy hosszú távon lehessen gondolkodni az élvonalbeli labdarúgásról Pakson" – kezdte szezonzáró értékelését Gellei Imre a paksifc.hu oldalon.

„Ahogy az életben, úgy nagyon változó világban élünk a labdarúgásban is, mind a gazdasági, mind a játékosállomány, mind az edzők tekintetében, illetve még sorolhatnék jó néhány dolgot. Azzal együtt, hogy becsülendő a klub azon elhatározása, hogy az NB I-et kizárólag magyar játékosokkal vívja meg, ez egyben önkorlátozó tényező is. Ezért van az is, hogy olyan, már sokat bizonyított játékosok kerülnek hozzánk, akik példaképei lehetnek a fiataloknak. Ezzel is szeretnénk minél több embert bevonni a fociba, ha másképp nem, legalább szurkolóként."

A szakvezető kiemelte, hogy az elmúlt időszakban jobb lett az őszi teljesítményük, mint az előző szezonban.

„Jobb őszi szereplésről beszéltem, ami igaz is, de leginkább a hazai mérkőzéseinkre. Örvendetes, hogy olyan patinás csapatokat utasítottunk magunk mögé, mint a Ferencváros vagy a Honvéd. Míg a tavasszal az idegenbeli szerepléseink sikerültek jobban, ez most az ősszel megfordult. A szezont a kilencedik helyen zártuk húsz ponttal, tavaly a tizennegyedik helyen. Ráadásul az akkori harmincegy kapott gólt le tudtuk csökkenteni tizennyolcra, igaz, hogy a huszonegy rúgott gólt nem tudtuk felülmúlni, mivel csak tizenhatszor találtunk be az ellenfelek kapujába. Tehát adva vannak a téli felkészülés feladatai, javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, valamint a tavasszal az idegenbeli szereplésünkön. A munkát január hatodikán kezdjük meg" – mondta Gellei, aki egyúttal megköszönte a szurkolóknak az egész éves biztatást, és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánt.

Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
30 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
48 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
58 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
1 órája

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája