Magyar Kupa: Balogh és Szatmári sem játszhat a DVSC ellen

2009.12.17. 08:44
Címkék
A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján csütörtökön 17.30 órától fogadja az MTK a DVSC-TEVA-t, ám az első mérkőzésen megsérülő Balogh Béla és Szathmári Lóránd nélkül lesz kénytelen kiállni a fővárosi együttes – tudatta a klub hivatalos honlapja.

„Tele vagyunk problémákkal, Szatmári Lóránd rúgást kapott a combjára, ami bedagadt, Balogh Bélának pedig a sarka sérült meg. Ennek ellenére azon leszünk, hogy a közvélemény által nem várt módon alakuljon a csütörtöki összecsapás” – nyilatkozta az MTK szakmai igazgatója, Garami József a klub hivatalos honlapjának.


Garami a kezdőcsapatot is megálmodta már, a Szántai – Vági, Pintér, Rodenbücher, Hidvégi – Zsidai, Pátkai – Könyves, Gosztonyi, Szabó – Lencse összeállítású tizeneggyel vág neki a fővárosi csapat a debreceniek elleni mérkőzésnek.

Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
27 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
45 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
55 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
1 órája

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája