Vasas: tulajdonosi programot indítanak az angyalföldiek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.25. 00:31
Címkék
A Vasas maximum 99, klubhoz kötődő személyből és cégből álló tulajdonosi programot indít, melynek célja a labdarúgócsapat 99 százalékos tulajdonrészének értékesítése, s ezáltal az együttes hosszú távú stabil működésének biztosítása.
A közlemény szerint a program révén Vasas-kötődésű szimpatizánsok (személyek vagy cégek) egy és tíz százalék közötti tulajdonosok lehetnek. Az egyszázalékos tulajdonrész megszerzésének feltétele egyszeri 1,5 millió forint befizetése, továbbá éves nettó 2 millió forint működési hozzájárulás biztosítása, mely akár négy részletben is teljesíthető. Cserébe az új tulajdonos döntési kompetenciát kap a taggyűléseken, hozzájut két személyre szóló VIP-belépőhöz, mely a klub összes csapatsportágára érvényes, illetve az egyesület reklámfelületet is biztosít számára az Illovszky Stadionban és az együttes honlapján.A Vasas emellett szurkolói támogatói programot is indít, mellyel a drukkerek tetszőleges összeggel, de minimum 5000 forinttal támogathatják a klubot. Aki április 30-ig legalább 20.000 forintot fizet be, az kombinált bérletet kap ajándékba, továbbá a szezon végén részt vesz azon a sorsoláson, melyen Illovszky Rudolf hagyatékából juthat értékes ajándékokhoz. A május után befizetett 20.000 forintért éves labdarúgóbérletet kapnak a szurkolók, míg 40.000 forint felett kombinált bérlet jár.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik