Korcsmár Zsolt számára az angol kispad nem vonzó célpont

2008.12.16. 08:34
Címkék
Van, aki azt állítja, hogy az Újpest legpiacképesebb – vagyis legértékesebb – játékosa Korcsmár Zsolt. Nos, a fiatal védőnek javában él a szerződése a Megyeri úton, hiszen szeptemberben 2013 nyaráig írt alá a klubhoz. Az azonban könnyen megeshet, hogy az U20-as válogatottban alapembernek számító futballistát kivásárolja egy külföldi egylet.
Korcsmár (balra) számára nagyon fontos, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Korcsmár (balra) számára nagyon fontos, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon
Korcsmár (balra) számára nagyon fontos, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Korcsmár (balra) számára nagyon fontos, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon

Korcsmár Zsolt mögött igen eredményes szezon áll, hiszen a nyáron az utánpótláscsapattal kiharcolta a világbajnoki részvételt, majd az Újpestben is magabiztos teljesítményt nyújtott, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján például ő volt a legjobb a belső védők között.

„Az ügynökömtől tudom, hogy akad néhány külföldi érdeklődő – mondta a 19 éves labdarúgó. – A konkrét megkeresésekre azonban még várnunk kell. Nem vagyok türelmetlen, hiszen fiatal vagyok, és szívesen játszanék még itthon is, de ha vonzó ajánlat érkezik, elfogadom. Meg kell ragadni a kínálkozó lehetőségeket, hiszen ez segítene a további fejlődésemben.”

Az ifjú magyar futballisták jelentős része Angliába szerződik, Korcsmár Zsolt azonban elsőre kisebbet lépne.

„Első körben jó szívvel mennék Hollandiába – folytatta a játékos. – Anglia nagy ugrás lenne, én inkább kis lépcsőfokot célzok meg. Ott könnyebb lenne rendszeresen lehetőséget kapni. Ez azért fontos, mert a kispadon vagy a lelátón ülve nem tudnék előrelépni. Holland klubban nem jelentene leküzdhetetlen akadályt a csapatba kerülés.”

Kérdés, hogy mit szólnak ehhez jelenlegi munkaadójánál. A lila-fehérek múlt pénteken adták kölcsön a bolgár Liteksz Lovecsnek Sándor Györgyöt, hallani arról, hogy Mario Bozsicsot Dél-Koreába hívják, és Ivan Dudics újpesti jövője is függőben van. Szóval alaposan meggyengülhet az együttes, bár a kasszának mindenképpen jót tesz, ha eladják a labdarúgókat.

„Amikor beszéltem az Újpest vezetőivel, azt mondták, ha olyan lehetőségem van, amely mindenkinek jó, nem gördítenek akadályt a távozásom elé – mondta Korcsmár Zsolt, jelezve, hogy azért a klub is érdekelt az eligazolásában.

Sallói István, az Újpest sportigazgatója is így látja.

„Ha elhagyja a csapatot, vennünk kell valakit a helyére – mondta Sallói István. – Az eddigi változások nem befolyásolták érdemben a helyzetünket, de a védőt mindenképpen muszáj pótolnunk. Korcsmár Zsoltot sok helyről figyelik, ha jól teljesít, csak idő kérdése, hogy mikor akarja szerződtetni rangos külföldi klub.”
Legfrissebb hírek

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
11 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
24 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
32 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
46 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
51 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
56 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
1 órája

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik