A csatár fejese válságértekezletet ért a Balaton partján

2008.11.12. 10:08
Címkék
Sűrű és indulatokkal teli nap volt a keddi Siófokon: Edouard Ndjodo előbb úgy lefejelte az edzésen László Andrást, hogy a védőnek eltörött az orra, az azt követő szakmai válságértekezleten pedig Nemes Ferenc klubtulajdonos úgy döntött, hogy az őszi szezonból hátralévő bajnokira már nem vált a kispadon, igaz, a Frankfurtba utazó Détári Lajos helyett Keszei Ferenc irányítja a csapatot.
Ndjodo (balra) a keret tagja maradhatott
Fotó: Mirkó István
Ndjodo (balra) a keret tagja maradhatott
Ndjodo (balra) a keret tagja maradhatott
Fotó: Mirkó István
Ndjodo (balra) a keret tagja maradhatott

Pedig a Siófok kameruni légiósa ezúttal is jókedvűen érkezett az öltözőbe, vidám fickó lévén kedden is mosolygva huppant le a székébe, átöltözött edzésszerelésbe, majd elindult a pálya felé egy fogpiszkálóval.

Igen, fogpiszkálóval.

Edouard Ndjodo egy kis pálcikát forgatva a szájában ballagott ki a pályára, egykedvűen pattogtatta a labdát a földhöz, a nehéz helyzetben lévő csapat egyik legrutinosabb játékosa, László András azonban – talán joggal – szemrehányást tett neki, mégsem a grundra, hanem egy profi csapat edzésére mennek.

A feszültség állítólag már ekkor érezhető volt a két játékos között...

A szikra aztán az edzésen lángra is lobbant: a kétkapus játék közben Edouard Ndjodo előbb csúnyán belerúgott Forgács Andrásba, majd miután a kemény belépőt követően László András odaszólt valamit az afrikai támadónak, reflexből úgy arcon fejelte, hogy a védőnek eltörött az orra.

László András a délutánt a kórházban töltötte, vérző orral kísérték be a röntgenvizsgálatra, ám hogy a hír kiszivárgásának egyáltalán nem örültek a siófoki klubnál, azt jól tükrözte a védő telefonhívásunkat követő első reakciója: „Honnan tudjátok?”

Estére aztán valamelyest lehiggadtak a kedélyek, Nemes Ferenc behívatta a játékosokat az irodájába, a szembesítést követően pedig – amolyan gyors eljárással – megállapította: „Mindkét játékos hibázott.”

Az esetet követően természetesen megpróbáltuk utolérni Edouard Ndjodót is, aki ezúttal egész este kikapcsolta telefonját. Igaz, hiába is lett volna elérhető, a klub ugyanis megtiltotta a labdarúgóknak, hogy bármit is nyilatkozzanak az üggyel kapcsolatban.

Az más kérdés, hogy az esetnek elméletileg folytatása is lehetne, hiszen a kameruni játékos az orrtöréssel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott társának, és bár elméletileg ez rendőrségi feljelentést vonhatna maga után, az érintettek kedd este házon belül tisztázták az ügyet. De volt még valami, amiben elhatározásra kellett jutnia Nemes Ferencnek...

A SIÓFOKI KLUBTULAJDONOS DÖNTÉSÉRŐL A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT BŐVEBBEN!
Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
8 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
18 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
32 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
38 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
40 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
58 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
59 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik