MLSZ: három meccsre eltiltották a „visszaeső” Csertői Aurélt

2008.10.08. 01:22
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzésről eltiltotta a Haladás vezetőedzőjét, Csertői Aurélt.
A szombathelyi csapat mesterét a Kaposvár elleni mérkőzésen állította ki a játékvezető, és a bizottsági visszaesőnek minősítette a szakembert, ezért kapott viszonylag súlyos büntetést.A hétvégi fordulóban piros lapos játékosok közül Meyé Roguy (ZTE) és Bank István (Győr) egy-egy, míg Tóth Mihály (Diósgyőr) két bajnoki összecsapást kénytelen kihagyni.A szeptember 25-i Ferencváros–Haladás Magyar Kupa-mérkőzésen elkövetett szurkolói rendzavarás miatt az FTC mint visszaeső 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott, emellett a soron következő két hazai MK-találkozóján szövetségi ellenőrt köteles fogadni, és annak költségeit állnia kell.A szombati Kecskemét–Vasas bajnoki mérkőzésen a vendégszurkolók okoztak rendbontást, ezért a Vasast mint visszaesőt arra kötelezték, hogy a soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésére tízfős rendezői gárdát biztosítson, amely a rendező sportszervezettel együttműködve a vendégszektornál segédkezik. Ezen felül a mérkőzésen a Vasasnak kell állnia a szövetségi ellenőr eljárási költségeit.A szintén szombati Haladás–Kaposvár találkozón a hazai szurkolók rendzavarása miatt a Haladásnak visszaesőként a soron következő hazai bajnoki mérkőzésén a rendezői létszámot tizenöt fővel meg kell emelnie, egyúttal a szövetségi ellenőr eljárási költségeit is viselnie kell.A fegyelmi bizottság a 2008. október 4-én lejátszott Gyirmót–Lombard mérkőzésen egy hazai szurkoló részéről elkövetett rendzavarás miatt arra kötelezte a Gyirmótot, mint visszaesőt, hogy a soron következő két hazai bajnoki mérkőzésén a rendezői létszámot tíz-tíz fővel megemelje, ezen mérkőzéseken egy-egy szövetségi ellenőrt fogadjon és eljárási költségeit viselje.A hétvégi másodosztályú mérkőzések után Kovács Balázs (Vecsés), Csiszár Zoltán (FTC), Rajnay Attila (Lombard) egy-egy, míg Horváth András (ZTE) és Boros Tamás (Gyirmót) két-két bajnokira szóló eltiltást kapott. Kovács László, a Lombard edzője írásbeli megrovásban részesült.
Legfrissebb hírek

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
3 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
22 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
24 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
25 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
27 perce

Csaknem 25 millió forintot nyert egy Pest vármegyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
27 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
39 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik