Apostu kétszer is bevette a Honvéd hálóját – magabiztos hazai siker

2008.09.20. 20:57
Címkék
A Nyíregyháza az elmúlt 10 évben ötször fogadta hazai környezetben a Honvédot, és ebből négyszer hazai győzelem született. A találkozót ezúttal is jól kezdték a hazaiak, akik a 35. percben Apostu révén vezetést szereztek, majd a második félidőben ismét eredményes volt a román csatár, sőt Ramos is betalált, így végül teljesen megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat.
Belényesi (jobbra) és Abraham csatázik
Belényesi (jobbra) és Abraham csatázik
Belényesi (jobbra) és Abraham csatázik
Belényesi (jobbra) és Abraham csatázik

Az első negyedórában a Nyíregyháza enyhe mezőnyfölényben játszott a Honvéd ellen, de igazán nagy gólszerzési lehetőség nem alakítottak ki Bárányos Zsolték.

Bárányos egyébként először játszott volt klubja ellen, mióta tavasszal Kispesten száműzték az első csapat keretéből, majd nyáron Nyíregyházára igazolt. A középpályás a hazaiak egyik legjobbja volt az első félidőben, de a játékrész legfontosabb eseménye mégsem az ő nevéhez kötődött.

A 35. percben Miskolczi László adott be a szélről, labdájára a román Bogdan Apostu érkezett, aki három méterről a kapuba fejelt (1–0).

A második félidő elején előbb dobosnak, majd Herecegfalvinak volt egy-egy említést érdemlő lövése, de ezzel tulajdonképpen el is lőtte utolsó puskaporát a vendégcsapat.

Az 57. percben Aco Sztojkov próbálta megjátszani Bárányost, de a labda Ramosnál kötött ki, aki habozás nélkül kilőtte a bal alsó sarkot (2–0).

Nyolc perccel később végleg eldőlt a mérkőzés. Akárcsak az első gólnál, ezúttal is Apostu érkezett Miskolczi beadására, és a román légiós közvetlen közelről a hálóba továbbította a labdát.

A Nyíregyháza Bárányos irányításával végig kézben tartotta a találkozót, helyzeteit remekül kihasználta, így magabiztos győzelmet aratott.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Nyíregyháza
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Arany T.
Asszisztensek: Kelemen A., Fehér Gy.

A KEZDŐCSAPATOK
33 Lazareanu 99 Rabóczki
12 Miskolczi 23 Vincze Z.
29 Goia 4 Szmiljanics
17 Hegedűs T. 14 Debreceni
24 Perényi 16 Magocs
21 Bárányos Genito
27 Ramos 28 Maróti
Ambrusz 7 Ivancsics
Belényesi 9 Dobos
41 Sztojkov 21 Hercegfalvi
9 Apostu 19 Diego
Klubmenedzser: Vezetőedző:
Révész Attila Pölöskei Gábor

Gólszerző: Apostu (35., 65.), Ramos (57.)
Csere: Dobos h. Abass (62.) ill. Sztojkov h. Sevel (63.)
Sárga lap:
Kiállítva:
Legfrissebb hírek

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi klasszisára

Foci vb 2026
6 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
8 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
18 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
42 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
46 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik