A negyedik fordulóig kellett várni az első edzőváltásra a Soproni Ligában: Székesfehérváron megköszönték az eddigi vezetőedző, Disztl László munkáját, és Varga Istvánt nevezték ki a helyére. A hírt a klub hivatalos honlapja jelentette be.

Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Disztl lászló foghatja a fejét: menesztették

Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Disztl lászló foghatja a fejét: menesztették
NÉZZE MEG NB I-ES ADATBANKUNKAT!
A vezetőség megköszönte Disztl László eddigi munkáját; a váltást azzal indokolták, hogy az FC Fehérvár a 2008–2009-es szezonban nem az elvárt módon szerepelt a mérkőzéseken.
Varga István, az FC Fehérvár új vezetőedzője kedden fél tizenkettőkor sajtótájékoztatón mutatkozik be a sajtó képviselőinek, és ekkor ismerteti szakmai elképzeléseit.
Tény, az FC Fehérvár nem kezdte acélosan az idényt: egy győzelem és három vereség a csapat mérlege, két rúgott és négy kapott góllal.
A "Vidi" a hétvégén hazai pályán kapott ki 2–1-re az újonc Kecskeméttől, és alighanem ez volt az utolsó csepp a pohárban, azt követően, hogy korábban a Siófoktól és a Debrecentől is 1–0-s vereséget szenvedett a csapat, míg egyetlen győzelmét a Haladás ellen aratta.
Ezzel együtt megállapíthatjuk: nagyon hamar elfogyott a türelem Székesfehérváron...
Legfrissebb hírek

NB I: a Fehérvár megvette a ZTE védőjét – hivatalos
Labdarúgó NB I
2023.09.06. 19:20
Ezek is érdekelhetik