Újpesten a Nyíregyházát fogadták a lila-fehérek a Soproni Liga első fordulójában. A hazaiak támadó felfogásban futballoztak, végig uralták a mérkőzést. Kabát Péter a 40. percben szerzett szabadrúgásgóljával megszerezték a vezetést, de ezt követően is akadtak még gólhelyzeteik. Lazareanu kiállítását követően megpecsételődött a nyíregyháziak sorsa, és biztossá vált Szentes Lázár fiainak győzelme.


Elkezdődött a Soproni Liga a IV. kerületben is, nagyjából 4500 néző gyűlt össze a Szusza Ferenc stadionban a 2008-2009-es idény első újpesti mérkőzésén. A lila-fehérek a Nyíregyházát látták vendégül.
TABELLASZÁMOLÓ!
Ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online ezúttal is készült szurkolói szoftverrel az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitányára. Önöknek csak az eredményeket kell beírni a megfelelő rubrikákba, az Excel-alkalmazás pedig önmaga kiszámít mindent, amire szükség lehet! A látogatóink körében igencsak népszerű fájlt ide kattintva tölthetik le.
A folytatásban aztán az Újpest vette át a kezdeményezést, előbb Bozsics veszélyeztetett távolról, majd a 13. percben egy tetszetős támadást követően Kabát Péter lövése csattant a felsőlécen.
Ekkor még megúszta a Nyíregyháza, de a 40. percben már nem. Az addig sok helyzetet, de még eredménytelen hazai csapat szabadrúgáshoz jutott Lazareanu kapujától 18 méterre. A labda mögé Kabát Péter állt, és jobbról a jobb sarokba tekert.
A félidő hátralevő részében már nem történt semmi érdemleges, így a csapatok 1–0-s Újpest vezetéssel mentek az öltözőbe.
A második játékrészben sem változott jelentősen a mérkőzés képe, bár a vendégek néhányszor próbálkoztak lövéssel, de ezeket mind könnyedén hatástalanította Balajcza.
A 65. percben megpecsételődött a Nyíregyháza sorsa. Foxi lépett ki remekül, a kifutó Lazareanu kézzel állta útját a Kabátnak szánt passzba. Szabó játékvezető továbbengedte az akciót, de később kiosztott egy piros lapot a kapusnak.
A vendégek emberhátrányban a cserék ellenére sem tudtak már váltani, így az Újpest győzelemmel, a Nyíregyháza vereséggel kezdte a szezont.
SOPRONI LIGA

| Helyszín: Szusza-stadion |
| Nézőszám: 4500 |
| Játékvezető: Szabó S. |
| Asszisztensek: Ring, Butkai Zs. |
| ÚJPEST | NYÍREGYHÁZA |
| 1 Balajcza | 33 Lazareanu |
| 2 Dudics | 19 Zaleh |
| 4 Lipták | 18 Mboussi |
| 19 Vaskó | 29 Goia |
| 18 Mijadinoszki | 3 Cornaci |
| 5 Sándor | 12 Miskolczi |
| 7 Bozsics | 5 Zabos |
| 27 Remili | 27 Ramos |
| 20 Foxi | 10 Lippai |
| 9 Simon | 7 Belényesi |
| 22 Kabát | 28 Dosso |
| Vezetőedző: | Menedzser: |
| Szentes Lázár | Révész Attila |
| Gólszerző: Kabát (40.) |
| Csere: Simon helyett Rjczi (70.), Remili helyett Hullám (70.), Lipták helyett Korcsmár (80.) ill. Zaleh helyett Bárányos, Belényesit helyett Apostu (63.) Ramos helyett Illyés (65.) |
| Sárga lap: Vaskó (43.), Remili (50.) ill. Belényesi (18.), Goia (28.), Dosso (43.) |
| Kiállítva: Lazareanu 65. |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







