
Fotó: NS-archív
Isztambulig futhatnak a kék-fehérek

Fotó: NS-archív
Isztambulig futhatnak a kék-fehérek
A Bajnokok Ligájának első selejtezőkörét sorsolták először, ahol nem érdekelt a magyar bajnok, viszont a második körben már igen. Az MTK csapata – a Beitar Jerusalemmel együtt – nem a kiemeltek között kapott helyet, így csak erősebb ellenféllel találhatta magát szembe.
Ez az előzetes „várakozás” végül igazolódott, a budapesti kék-fehérek ugyanis alaposan „belenyúltak” a tutiba: Fortuna a török Fenerbahce csapata mellé rendelte az MTK-t.
A Fener az új idényt új edzővel kezdi, a két napja a spanyol válogatottal Európa-bajnoki címet szerző Luis Aragonés irányítja majd az MTK ellenfelét – legalábbis az isztambuli klub szerint, a 69 éves szakember ugyanis korábban tagadta, hogy ő venné át Zico kispadját a következő idényben. Igaz, ez még az Európa-bajnokság alatt történt, Aragonés pedig akkor inkább a spanyol válogatottal akart foglalkozni.
Azóta új fejlemény nem történt az edzőkérdésben, szóval valószínű, hogy a spanyol mester Budapesten tesz majd rövid látogatást több mint egy hónap múlva.
A Fenerbahce amúgy a Bajnokok Ligája előző kiírásában egészen a negyeddöntőig menetelt, hazai pályán egyszer sem szenvedett vereséget.
A csoportküzdelmek során a Sükrü Saracoglu Stadionban elvérzett az Inter, a PSV és CSZKA Moszkva, a kieséses szakaszban aztán a Sevilla és a Chelsea is kapitulált. Más kérdés, hogy idegenben már vérszegény teljesítményt nyújtottak a „sárga kanárik”, hiszen három vereség mellett két döntetlent jegyezhettek fel.
A kék-fehérek idegenben kezdenek, az első találkozót július 29-én vagy 30-án, a visszavágót augusztus 5-én vagy 6-án rendezik.
BAJNOKOK LIGÁJA, PÁROSÍTÁS
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR | Linfield (északír)–Dinamo Zagreb (horvát) |
| Valletta (máltai)–Artmedia (szlovák) |
| Dinamo Tbiliszi (grúz)–NSI (feröeri) |
| Santa Coloma (andorrai)–Kaunas (litván) |
| Murata (San Marinó-i)–Göteborg (svéd) |
| Llaneli (walesi)–Ventspils (litván) |
| Anorthosis (ciprusi)–Pjunik (örmény) |
| Inter Baki (azeri)–Rabotnicki (macedón) |
| Tampere United (finn)–Buducnost Podgorica (montenegrói) |
| Dudelange (luxemburgi)–Domzale (szlovén) |
| Dinamo Tirana (albán)–Modrica (bosnyák) |
| Aktobe (kazah)–Sheriff (moldáv) |
| Drogheda (ír)–Levadia (észt) |
| BATE (fehérorosz)–Valur (izlandi) |
MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR | Rangers (skót)–Santa Coloma/Kaunas |
| Brann (norvég)–Llaneli/Ventspils |
| Inter Baki/Rabotnicki–Partizan (szerb) |
| Tampere United/Buducnost Podgorica–Valletta/Artmedia |
| Anorthosis/Pjunik–Rapid Wien (osztrák) |
| Dudelange/Domzale–Linfield/Dinamo Zagreb |
| Panathinaikosz (görög)–Dinamo Tbiliszi/NSI |
| Murata/Göteborg–FC Basel (svájci) |
| Aktobe/Sheriff–Sparta Praha |
| Drogheda/Levadia–Dinamo Kijev (ukrán) |
| Anderlecht (belga)–BATE/Valur |
| Beitar Jerusalem (izraeli)–Wisla (lengyel) |
| Fenerbahce (török)–MTK (magyar) |
| AaB (dán)–Dinamo Tirana/Modrica |
KILENC ÉVVEL EZELŐTT SIKERÜLT A BRAVÚR!VIDEÓ!
Az MTK és a Fenerbahce már találkozott egymással a nemzetközi szintéren. Az UEFA-kupa 1999-2000-es kiírásában a BL- selejtezőből kiesett magyar bajnok búcsúztatta a török együttest. A kék-fehérek Isztambulban Kenesei Krisztián 56. és 63. percben szerzett góljával 2–0-ra győztek, majd a Hungária körúton gólnélküli döntetlent értek el, így a második fordulóba jutottak. További részleteket talál
futballexikonunkban.