
Fotó: NS-archv
Alves (háttérben) és Oláh az első félidőben még ünnepelhetett, de a második játékrészben egyenlítettek a vendégek

Fotó: NS-archv
Alves (háttérben) és Oláh az első félidőben még ünnepelhetett, de a második játékrészben egyenlítettek a vendégek
Két felsőházi csapat mérkőzött meg Kaposváron a Rákóczi vendége a Nyíregyháza volt. A hazai csapat számított esélyesebbnek, de a Spartacus nem a vereség kedvéért utazott a Dunántúlra.
A mérkőzés elejéről elmondható, hogy nem nagyon estek egymásnak a csapatok, nem nagyon beszélhetünk komoly helyzetről. Főleg mezőnyben folyt a játék a meccs első 25 percében nem volt igazi helyzet.
Ezt követően azonban megélénkültek a hazaiak, akik több helyzetet is ki tudta alakítani, főleg Oláh volt nagyon aktív.
A nagy akarásnak gólöröm lett a vége. Történt ugyanis, hogy a félidő vége előtt két perccel Alves eresztett el egy hatalmas lövést 28 méterről, hatalmas erővel, a vendégek kapusa mozdulni sem tudott.
Megérdemelt vezetéssel fordulhatott tehát a Rákóczi.
A második félidő az elsőhöz hasonlóan, nem sok eseménnyel kezdődött, de most is felpörgött az iram, a Nyíregyháza lendült bele.
Az első említésre méltó esemény azonban könnyen egyenlítést érhetett volna az 58. percben. Egy balról érkező szögletet követően a nyíregyházi védő, Zaleh fejelhetett közelről kapura a hosszún, de a labda fölé szállt.
Ezt követően következtek Miskolczi percei, aki két kihagyott helyzet után a 72. percben egyenlített. Miután a középpályán hozzá került a labda és senki nem támadta meg, elvállalt egy lövést, ami a jobb sarokban kötött ki.
Cséke aztán a 77. percben nehéz helyzetbe hozta csapatát, mivel kíméletlenül felrúgta Alvest, így a szabolcsiaknak emberhátrányban kellett küzdeniük az utolsó negyedórában.
Mindkét csapat szeretett volna nyerni, de támadásaikat már nem koronázta siker, jó meccsen 1–1 lett a végeredmény.
SOPRONI LIGA
28. FORDULÓ | KAPOSVÁR–NYÍREGYHÁZA 1–1 (1–0) |
|
|
| Helyszín: Kaposvár |
| Nézőszám: 2000 |
| Játékvezető: Kassai |
| Asszisztensek: Erős, Iványi I. |
A KEZDŐCSAPATOK | KAPOSVÁR NYÍREGYHÁZA |
| 1 Milinte | 33 Lazareanu |
| 26 Grúz | 19 Zaleh |
| 17 Petrók | 23 Cséke |
| 28 Zahorecz | 18 Mboussi |
| 10 Leandro da Silva | 24 Perényi |
| 25 Maróti | 12 Miskolczi |
| 13 Nikolics N | 17 Hegedűs T. |
| 24 Szakály D. | 5 Zabos |
| 3 Pintér A. | 11 Granát |
| 14 Oláh | 10 Lippai |
| 9 Alves | 28 Dosso |
| Vezetőedző: | Menedzser: |
| Prukner László | Révész Attlia |
| Gólszerző(k): Alves (43.) ill. Miskolczi (72.) |
| Csere: Nikolics helyett Obrics (65.), Leandro helyett Kovácsevics (87.) ill. Granát helyett Vukadinovic (70.), Zabos helyett Minczér (74.) |
| Sárga lap: Kovácsevics (88.) ill.Zaleh (16.), Hegedűs (27.), Zabos (47.), Granát (56.), Miskolczi (75.) |
| Kiállítva: Cséke (77.) |