
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Nyerges (balra) majdnem a REAC nyerőembere lett

Fotó: M. Németh Péter (archív)
Nyerges (balra) majdnem a REAC nyerőembere lett
Nem állíthatjuk, hogy az Újpest és a REAC labdarúgói tekintettel lettek volna a Szusza-stadionba későn befutó szurkolókra: a 8. percben már 1-1 állt az eredményjelzőn, Dudics és Nyerges gyors gólváltásának köszönhetően.
Nem állíthatjuk azt sem, hogy a labdarúgók túl sok időt fecséreltek volna helyzetek kialakítására: gyakorlatilag ha az első 30 percben egy labda valamelyik kapu felé tartott, abból gól lett.
Így esett, hogy Horváth Gábor előbb vezetéshez juttatta a REAC-ot, majd Tisza vágott be három perc alatt két büntetőt is, amivel ismét előnybe került az Újpest. Az utolsó negyedórában aztán leállt a gólszüret, de így sem érhette szó a ház elejét, hiszen igazán szórakoztató első félidőt produkáltak a csapatok.
A másodikban aztán maradt továbbra is a jó iram, csak éppen a gólok száma csökkent, s valamelyest nőtt a kimaradt lehetőséget száma. A REAC egyre aktívabban rohamozott, és ennek meg is lett az eredménye: a játékosként Újpesten is megfordult Aczél Zoltán edzette rákospalotaiak Varga Zoltán találatával egalizáltak.
Hiába volt 3-3, mindkét csapaton látni lehet, hogy nem elégszik meg az egy ponttal, és ennek az elhatározásnak a nézők voltak a nyertesei. Leginkább a semlegesek, mivel a hazaiak szimpatizánsai vélhetően nem örültek annak, hogy a 79. percben Nyerges Krisztián előlépett nyerőembernek.
Már amikor szinte mindenki elkönyvelte, hogy a heroikus küzdelem vége vendéggyőzelem lesz, és már-már a hazai drukkerek is elindultak haza felé, akkor érkezett a Diósgyőrből szerződtetett Foxi és a meccs utolsó támadásának a végén egyenlített, így megmentve az egy pontot a hazaiaknak.
SOPRONI LIGA
24. FORDULÓ | ÚJPEST-REAC 4–4 (3–2) |
|
|
| Helyszín: Szusza-stadion |
| Nézőszám: 4500 |
| Játékvezető: Szabó S. |
| Asszisztensek: L. Tóth L., Márton Zs. |
A KEZDŐCSAPATOK | ÚJPEST | REAC |
| 1 Balajcza | 12 Szántai |
| 16 Regedei | 2 Dinka |
| 25 Vermes | 17 Horváth G. |
| 24 Böjte | 8 Kapcsos |
| 3 Sadjo | 5 Sallai |
| 2 Dudics | 7 Cseri |
| 5 Bozsics | 6 Kőhalmi |
| 21 Korcsmár | 15 Dancs |
| 20 Foxi | 9 Varga Z. |
| 11 Dourandi | 22 Somorjai |
| 28 Tisza | 11 Nyerges |
| Vezetőedző: | Vezetőedző: |
| Urbányi István | Aczél Zoltán |
| Gólszerző(k): Dudics (7.), Tisza (26., 31. - mindkettő 11-esből), Foxi (93.) ill. Nyerges (8., 79.), Horváth G. (22.), Varga Z. (53.) |
| Csere: Dourandi helyett Kovács Z. (59.), Dudics helyett Hajdú (62.), Sadjo helyett Moldovan (84.) ill. Somorjai helyett Rása (71.), Varga Z. helyett Selei (81.), Kőhalmi helyett Kiss T. (89.) |
| Sárga lap: Szántai (30.), Kapcsos (54.), Sadjo (61.) |