Fociosztályok indulnak három szegedi általános és két középiskolában a következő tanévtől - tájékoztatott a szervező KÉSZ Labdarúgó Akadémia Alapítvány titkára.
Az alapítvány és az önkormányzat között kötött megállapodás alapján 2008 őszén összesen öt szegedi általános és középiskola elsősei számára indul labdarúgóosztály, s tervezik, hogy a jövőben ötödik osztálytól is indítsanak hasonló programot - mondta Dlusztus Imre, jelezve, az alsó tagozatba fiúk és lányok jelentkezését egyaránt várják, hiszen a tíz év alatti korosztályban a gyerekek együtt kergetik a labdát.A szakember számításai szerint a programnak köszönhetően négy év múlva közel ezer diák foglalkozhat a labdarúgással szervezetten hetente nyolc-tíz alkalommal, mivel a délelőtti iskolai foglalkozást délutánonként egyesületi edzés követheti.Dlusztus Imre elmondta, az építőipari kivitelezéssel foglalkozó KÉSZ Kft. által létrehozott akadémia Szegeden inkább hálózatnak nevezhető, sem mint bentlakásos kollégiumnak, amelyben partneri viszonyban dolgoznak együtt az iskolafenntartók, az iskolák, az egyesületek és a labdarúgó-szövetség. Ugyanakkor a szervezők nem mondtak le arról, hogy az országban már több helyen működő akadémiák mintájára Szegeden is létrehozzák a középiskolások bentlakásos intézményét. MTI
Legfrissebb hírek

NB II-es rang – Somogyi Zsolt jegyzete
Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:11

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron
Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged
Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36
Ezek is érdekelhetik