Vaskó Tamás egy plusz három évre írt alá a Bristol Cityhez

2007.08.02. 18:12
Címkék
Vaskó Tamás, aki eddig a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Újpest FC-t erősítette a mai napon a gey plusz három éves szerződést kötött az angol másodosztályba feljutott Bristol Cityvel. Az angol csapat korábban komoly ajánlatot tett a lila-fehér hátvédért, és a két klub szerdán meg is egyezett. Vaskó így tegnap Angliába utazott orvosi vizsgálatok és személyes egyeztetés céljából és a felek meg is kötötték a kontraktust.
Vaskó Tamás ezentúl az angol másodosztályban bizonyíthatja tehetségét
Vaskó Tamás ezentúl az angol másodosztályban bizonyíthatja tehetségét
Vaskó Tamás ezentúl az angol másodosztályban bizonyíthatja tehetségét
Vaskó Tamás ezentúl az angol másodosztályban bizonyíthatja tehetségét

Bár Vaskó július közepén a szintén másodosztályú Southamptonnál próbált szerencsét, végül mégis a Bristol Citynél kötött ki. Két hétig volt próbajátékon a Sotonnál, megállapodás végül azonban nem született.

A Southamptonnal ellentétben a Bristol City azon felül, hogy szívesen látta volna soraiban Vaskó Tamást, a szerződtetéséért is komoly lépéseket tett. Dányi Szilárd ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a bristoli és a budapesti egyesület a szerződés főbb részleteiről írásban is megállapodott, és részben ennek is köszönhető, hogy a háromszoros válogatott védő csütörtökön alá is írt új csapatához.

Szerda délután Vaskó a Bristol Cityhez utazott orvosi vizsgálatra, valamint továbbá személyes egyeztetésre amely sikerrel zárult, és ezek szerint a magyar védő egy évig kölcsonben szerepel a másodosztályú együttesnél, és ha elégedettek vele, akkor három évig a gárda játékosa marad.

A 2006/2007-es idényben a Bristol City az angol harmadik vonalban (League One) a második helyen végzett, ezzel pedig feljutott a másodosztályba (League Championship). A League One küzdelmeit egyébként a Scunthorpe nyerte 91 ponttal, a Bristol City 85 pontot gyűjtve lett második, a dobogó harmadik fokára pedig a Blackpool állhatott fel 83 ponttal. Mindhárom együttes feljutott.
Legfrissebb hírek

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
8 perce

Birkózás: Tiranában jön a második rangsorverseny, tizenkét magyarral

Birkózás
19 perce

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Egyéb egyéni
30 perce

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
37 perce

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
44 perce

Tánc a falusi futball jövőjéért – riport egy sportbálról

Képes Sport
1 órája

Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
2 órája

Ismét lesz magyar a darts-vb-n, Afrika két helyet is kap a főtáblán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik