Vasas: aláírták a Fáy utcai ingatlan hasznosítási szerződését

2007.07.26. 19:51
Címkék
A Vasas Sport Club és a Carion Holding Zrt. mint nyertes pályázó a kizárólagos tulajdonában álló projektcégével együtt csütörtökön aláírta a Vasas Fáy utcai ingatlanjának egy részét érintő földhasználati jog alapítására vonatkozó szerződést 1,7 milliárd forint értékben - mondta el Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke az MTI érdeklődésére.
Hozzátette: hosszú, 2003 ősze óta tartó előkészítési folyamat után ezzel a klub véglegesen lezárta a Vasas Fáy utcai ingatlan pályázatát."A szerződés aláírását hatalmas eredménynek könyveljük el, ami egyben záloga lehet azon célok megvalósulásának, hogy a Vasas SC gazdálkodása önállóvá váljon, és komoly sportcélú fejlesztések induljanak el a sporttelepen" - hangsúlyozta Markovits László.Az elnök köszönetet mondott azoknak az állami hivataloknak akik segítettek ebben a munkában, kiemelten a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, valamint az Angyalföldi önkormányzatnak, vezetőinek és főépítészének, továbbá az egyesület elnökségének és munkatársainak. MTI
Legfrissebb hírek

Ismét lesz magyar a darts-vb-n, Afrika két helyet is kap a főtáblán

Egyéb egyéni
7 perce

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
7 perce

Megérkezett az olimpiai zászló a Francia Alpokba

Téli olimpia 2026
17 perce

Plovdivi vereséggel hangolt a Fradi elleni El-visszavágóra a Ludogorec

Európa-liga
31 perce

Köhler Timon: Nemcsak nyerni, hanem segíteni is szeretnék

Kerékpár
46 perce

Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele

Kézilabda
1 órája

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére

Kézilabda
1 órája

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik