NB II: otthon nyert a Karcag és a Barcs, idegenben a DAC

Vágólapra másolva!
2007.03.18. 23:41
Címkék
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, a Nyugati csoportban a DAC idegenben, a Barcs hazai pályán győzött. A Keleti csoportban csupán egy mérkőzés maradt vasárnapra: a Karcag otthon tartotta a három pontot, miután minimális különbséggel verte ellenfelét, az Orosházát.

Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

Karcagon gólnélküli első félidőt követően a győztes gólt Domokos a 85. percben szerezte.

A győztes karcagi együttes pontszámban beérte legyőzött ellenfelét, de az Orosháza jobb gólkülönbségével megőrizte hatodik helyét. A Karcag a hetedik. A Karcag mindössze másodszor nyert hazai pályán, az Orosháza csupán negyedszer kapott ki vendégként.

Barcson a közepes színvonalú mérkőzésen sem született gól az első felvonásban, aztán az 55. percben vezetést szereztek a hazaiak. Hat perccel később tizenegyesből duplázták meg előnyüket, majd négy perccel később már a mérkőzést is eldöntötték. A végeredményt a hajrában Fónai állította be.

A Barcs kilencedik hazai fellépésén a nyolcadik sikerét könyvelhette el, jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. A BKV a hatodik vereségét szenvedte el, a harmadikat vendégként, a közlekedésiek a tizedikek.

Egy gól döntött Balatonlellén a DAC javára, pedig a vendégek Herczeg kiállítása miatt a 40. perctől emberhátrányban játszottak.

Az első félidő után 1-1-re állt a mérkőzés, majd a 63. percben a hazaiak ismét előnybe kerültek. Az emberhátrányban játszó vendégektől azonban Baumgartner másodszor is egyenlíteni tudott, majd négy perccel később ugyanő a győztes gólt is megszerezte. A fordulatban nem kis része volt a hazaiak roppant gyenge napot kifogó kapusának, Kálmánnak.

A DAC másodszor nyert idegenben.

NB II, MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

NYUGATI CSOPORT, 17. FORDULÓ:
BALATONLELLE SE - INTEGRÁL DAC GYŐR 2–3 (1–1)
Balatonlelle, 300 néző. Vezette: Ursprung (6) (Beidek, Iványi)
BALATONLELLE: Kálmán 4 – Balogh 6, Kenéz 7, Graszl K. 7, Végh 6 – Himics 4 (Huszka 5, 46.), Papp 6 (Lődör –, 84.), Valla 5, Petronovics 7 – Graszl N. 6, Takács 5. Vezetőedző: Kolovics Zoltán
INTEGRÁL: Molnár L. 6 – Páles 5, Császár 6, Murinai 6, Baumgartner 7 – Krén 5 (Molnár T. 5, 55.), Cabete 6 (Gulyás –, 70.), Kottán 6, Germán 6 (Keszei –, 83.) – Herczeg 6–3=3, Korsós 7. Vezetőedző: Preseller Tamás
Gólszerző: Petronovics (12., 63.), Baumgartner (76., 80.), Páles (24.)
Kiállítva: Herczeg (40.)
NYUGATI CSOPORT, 17. FORDULÓ:
BARCSI SC -BKV ELŐRE 4–0 (0–0)
Barcs, 300 néző. Vezette: Gergely S. (8) (Szalai, Gyarmati II T.)
BARCS: Kuczkó 7 – Horváth Á. 6, Matus P. 6, Horváth P. 7, Kónya L. 7 – Kordé 6 (Vass L. –, 79.), Horváth A. 6, Lutz 5 (Tolnai 6, 56.), Miskovics 5 (V. Nikolics 6, 56.) – N. Nikolics 6, Fónai 7. Vezetőedző: id. Dárdai Pál
BKV ELŐRE: Szűcs 5 – Molnár A. 5, Kasza 5, Novák 6, Nemecsek 6 – Busa 5, Kovács A. 6 (Szabados T. –, 65.), Rósa H. 5 (Petruska –, 77.), Mohácsik 5 (Galántai –, 65.) – Pölöskei 6, Béres 6. Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Kordé (55.), Horváth P. (11-esből, 61.), Tolnai (65.), Fónai (89.)
KELETI CSOPORT, 17. FORDULÓ:
KARCAG - OROSHÁZA 1–0 (0–0)
Karcag, 600 néző. Vezette: Berettyán (8) (Tóth I., Forgács A.)
KARCAG: Banó 0 – Ramos 6, Orosz 5, Kocsis 4, Kádár G. 6 – Lajkovics 5 – Papp E. 5 (Tóth L. 6, 55.), Repjuk 5 (Ulviczki –, 90.), Palásti 7 – Domokos I. 5, Kovács I. 6 (Donka –, 80.). Vezetőedző: Sándor István
OROSHÁZA: Tóth Z. 5 – Csiszár 5, Molnár R. 5, Futaki 6, Szabó N. 5 – Kerepeczki 6 – Szeverényi 5, Závoda 4 (Lovas 5, a szünetben), Baranyai 4 – Bosnyakovics 4 (Pardi –, 76.), Búza 5 (Kis-Szabó –, 73.). Vezetőedző: Belvon Attila
Gólszerző: Domokos I. (85. p.)
Legfrissebb hírek

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
1 perce

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
40 perce

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
1 órája

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 órája

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik