Tatabánya: Földi Imre nevét veszi fel a sportcsarnok

Vágólapra másolva!
2007.02.23. 18:06
Címkék
Tatabányán a Nemzet Sportolója címet elnyert Földi Imréről nevezik el a városi sportcsarnokot a közgyűlés egyhangú döntése alapján - tájékoztatta az MTI-t pénteken a kezdeményezést előterjesztő képviselő.
A tatabányai sportcsarnok a 70-es évek elején épült, 850 fő befogadására alkalmas körcsarnok. A közelmúltban a város csaknem 45 millió forintért felújította a létesítményt. A névadó ünnepség előtt az intézmény bejáratát is rendbehozzák és a névadást súlyemelőversennyel szeretnék egybekötni.Földi Imre bő két évtizeden át volt a Tatabányai Bányász súlyemelője, majd edzőként dolgozott a klubnál. A nemzetközi szövetség által 2005-ben az évszázad súlyemelőjévé választott Földi versenyzőként, majd trénerként is mindvégig kitartott klubja és városa, Tatabánya mellett, edzői munkássága alatt pedig lánya, Csilla tizenhat Európa- és ugyanennyi magyar bajnoki címet szerzett.A tatabányai csarnokban játssza hazai mérkőzéseit a négyszeres magyar bajnok Tatabánya Carbonex KC férfi kézilabdacsapata. A sportág férfi szakágának legnagyobb hazai eredményeként számon tartott 1986-os világbajnoki ezüstérmet megszerző válogatottnak öt tatabányai tagja volt.A létesítmény a kézilabda mellett az ökölvívás egyik hazai fellegvára, ide kötődik a nehézsúlyú Európa-bajnok Somodi László, az Európa-bajnoki bronzérmes Rózsa András, s a magyar bajnok Pintér János.
Legfrissebb hírek

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
30 perce

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
7 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
7 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
8 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik