Újpest: Nagy Olivér hosszabbított

Vágólapra másolva!
2006.12.22. 20:05
Címkék
Meghosszabbította szerződését az Újpest labdarúgócsapatával Nagy Olivér - adta hírül az újpestiek hivatalos honlapja.
Nagy Olivér
Nagy Olivér
Nagy Olivér
Nagy Olivér

A tehetséges, 18 éves támadó középpályás új kontraktusa 2011-ig érvényes a lila-fehéreknél.

Az U17-es csapatból felhozott Nagy az őszi szezonban tíz mérkőzésen szerepelt a felnőttek között, és a Pécs ellen győztes gólt szerzett.

„Örülök, hogy sikerült megállapodnunk, remélem, sok sikerben lesz részem az Újpest játékosaként. 2002-nyarán, még hetedik osztályos iskolásként szerződtem Újpestre, és csak reménykedtem benne, hogy profi játékos leszek. Arra pedig nem is gondoltam volna, hogy ezt ilyen gyorsan sikerül is elérnem. Újpesten jó fiatal játékosnak lenni, mert a klub biztosítja azt a lehetőséget, hogy a felnőtt csapat keretével készülhessek, így profi mentalitású labdarúgókkal edzhetek együtt, az edzők pedig mindig számítanak a fiatalokra. Úgy érzem, hogy az elmúlt fél évben nemcsak nekem, hanem mindegyik fiatal játékosnak sikerült megszoknia az NB I iramát, hangulatát, és jóval rutinosabbak is lettünk. Sokat segítettek ebben az idősebbek, és úgy érzem, mindannyian még jobb teljesítményre vagyunk képesek. A célom az, hogy minél többet játsszak a csapatban, és tavasszal minél jobb helyezést érjek el az Újpesttel.” - nyilatkozta a klub honlapján Nagy Olivér.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
4 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
9 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
48 perce

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
48 perce

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik