Újpest: Lucas Cariati szerződést bontott

Vágólapra másolva!
2006.11.30. 18:28
Címkék
A Nemzeti Sport információ szerint az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen álló újpesti csapat a játékos kérésére szerződést bontott argentin légiósával, Lucas Cariatival (képünkön). A hírt Dányi Szilárd, az Újpest FC ügyvezető igazgatója megerősítette.

A dél-amerikai támadó év elején érkezett a Megyeri útra, de nem tudott gyökeret ereszteni a kezdőcsapatban.

A 23 éves játékos általában csereként kapott lehetőséget, bajnokin háromszor volt eredményes. 2006 tavaszán két találat fűződött a nevéhez, a most folyó szezonban a második fordulóban hazai pályán a Győr ellen volt eredményes.

A hétközi kupamérkőzésen a Megyeri úton Cariati szerezte a lila-fehérek negyediktalálatát a 87. percben. A találkozón a szünetben csereként állt be.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik