Győr: Tisza és Sipeki érkezhet?

Vágólapra másolva!
2006.11.30. 15:40
Címkék
Reszeli Soós István, a Győr szakmai igazgatója a Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szeretné megerősíteni csapatát, és neveket is mondott: az újpesti Tisza Tibor, a diósgyőri Sipeki István, valamint a jelenleg csapat nélküli Tóth Norbert kerülhetne Nyugat-Magyarországra.
Tisza Tibor
Tisza Tibor
Tisza Tibor
Tisza Tibor

„Az ETO érdeklődik irántam, ez igaz, de velem a klub tisztviselői közül még senki sem tárgyalt. Egyedül az edzővel, Pajkos Jánossal beszéltem, aki ismer, tudja mire vagyok képes, és szeretne is velem dolgozni. Ettől többet erről pillanatnyilag nem tudok mondani. A nyáron kétéves szerződést kötöttem a Diósgyőrrel, így ha bármelyik hazai klub szeretne megvenni, fizetnie kell értem.” – nyilatkozta Sipeki a Borsod Online című honlapnak.

Dr. Dányi Szilárd, az Újpest ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sport Online megkeresése után a következőket mondta:
„Az Újpest FC-t hivatalosan senki nem kereste meg a Győri ETO FC-től, tehát ajánlatot sem kaphattunk Tisza Tibor játékjogának átruházására, így jelenleg nincs miről beszélni, és nincs mit kommentálni.”
Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
43 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik