Leandro-ügy: újra az Üllői úton edz a brazil származású csatár

2006.07.17. 15:21
Címkék
Újra az Üllői úton, a Ferencváros labdarúgócsapatával edz Leandro (képünkön), akiről a héten közölték, hogy az utóbbi két esztendő bajnokánál, a Debrecennél folytatja a pályafutását. A brazil származású válogatott futballista szóban ugyan megegyezett a DVSC-vel, de az FTC-nél egy automatikus szerződés-hosszabbításra hivatkozva közölték: a játékos az övék. A Fradi egyébként jelentős összeggel tartozik Leandrónak.

Leandro a Ferencváros hivatalos internetes oldalán a 100%Fradi című hetilapnak nem tudott konkrétumokról beszámolni, mindössze annyit mondott, hogy a hét közepénél korábban nem számít végleges döntésre.

"Egyelőre az biztos, hogy szerdáig az Üllői úton készülök" – fogalmazott.

A jelenlegi helyzet azért alakult ki, mert a Leandro átigazolásáról kiadott hírek nyomán Tepszics Ignác, a Ferencváros sportigazgatója közölte: a játékosnak érvényes szerződése van a zöld-fehér klubbal, így szeretnék őt megtartani.

Ezzel szemben valószínűleg nem gördítenek majd akadályt az útjába, amennyiben a Debrecen hajlandó elég sok pénzt fizetni érte.

Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője Teszicsnél némileg árnyaltabban látja Leandro helyzetét.

"Mint ismert, Leandro szerződése 2006. június 30-án lejárt a Ferencvárosnál – mondta a dvsc.hu-n. - A zöld-fehér klub tartozik a játékosnak, emiatt azért, hogy az FTC megfeleljen a klublicensznek és indulhasson a bajnokságban, a labdarúgó a kifizetésre haladékot adott az FTC-nek.”

Miután a játékos a DVSC-vel megállapodott – folytatta Szilágyi –, a Ferencváros elővette azt a szerződésmódosítást, amit még 2004-ben írattak alá Leandróval: amennyiben a szerződés lejárta előtt egyik fél sem nyilatkozik a hosszabbításról, akkor a megállapodás automatikusan meghosszabbodik 2006. december 31-ig. Erről a játékos elfelejtkezett, és ezt most a Ferencváros érvényesíteni akarja annak ellenére, hogy a labdarúgó elfogadta az elmaradt bérről szóló átütemezést. Most várjuk, hogy az FTC-nél milyen döntés születik a játékos érdekében.”
Legfrissebb hírek

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
3 perce

Távozik a ZTE saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 perce

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
13 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
19 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
57 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
57 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
58 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik