Újpest: döntetlen a Paks ellen, Füzi sérülése

2006.07.01. 16:31
Címkék
Döntetlen eredményt és egy sérülést hozott az Újpest labdarúgó-csapatának Paks elleni edzőmérkőzése - adta hírül a lila-fehérek hivatalos honlapja.
Bicskei Bertalan együttese a felkészülési találkozón 1-1-es döntetlent játszott az újonc paksiak ellen, ám félóra játék után elvesztette egyik kulcsjátékosát, dr. Füzi Ákost.

A 31. percében, a tolnaiak tizenhatosánál egy szerelési kísérlet után Füzi a földre rogyott. Lejkó Dezső csapatorvos és Tóth Kálmán masszőr azonnal a segítségére sietett, a védő ugyanis térdét fogva a gyepen maradt, s arcán látszott, komoly lehet a baj.

Alighogy véget ért a találkozó, a csapatorvos azonnal autójába ültette Ákost, s vizsgálatra a Sportkórházba vitte.

Dr. Lejkó Dezső:
„A mérkőzés után röntgen- és MRI-vizsgálaton esett át Ákos. Ezek során beigazolódott az első gyanúm, vagyis a belső oldali porcgyűrűje szakadt le a játékosnak. Holnap délelőtt egy atroszkópos műtétet hajtok végre Ákoson, ahol kiveszem a leszakadt porcdarabot. Azt, hogy mennyit kell kihagynia, csak a műtétet követően tudom megmondani, ám az bizonyosnak látszik: legalább négy hét kell a felépüléséhez.”

Felkészülési mérkőzés:
Újpest FC–Paks 1-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, füves edzőpálya, 400 néző.

Újpest FC, I. félidő: Balajcza – Vermes, Vanczák, Böjte, Füzi (Völgyi, 31. perc) – Erős, Sándor – Kőhalmi, Freud, Tóth N. – Kovács Z.
Újpest FC, II. félidő: Kövesfalvi – Tolnai, Vaskó, Kiss Z., Völgyi – Gulyás, Lettrich – Hullám, Tóth B., Tóth N. (Rajczi 68. perc) – Freud
Paks: Kovács (Bita) – Molnár Z. (Tóth P.), Salamon, Benedeczki (Fehér A.), Barics (Böde) – Mészáros (Ambrus, majd Szili), Tamási, Kiss T. (Varga L.), Heffler – Bakó, Belényesi

Gólszerző: Kovács (15.), Belényesi (25.)
Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
4 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
5 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
5 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
5 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
6 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
6 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
6 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik