Vívás: női BEK Budapesten

Vágólapra másolva!
2006.05.26. 02:14
Címkék
Péntek délután háromkor kezdődik a női tőrözők Bajnokcsapatok Európa-kupája. A magyar színeket a Nemzeti Sportcsarnokban ezúttal a piros-fekete és a kék-fehér fogja jelenteni a Honvéd Humán Rent és az MTK révén. A Honvéd a tavalyi BEK-et a második helyen zárta a Steaua Bucuresti mögött, míg az MTK hatodik lett. A finálét 18 órakor rendezik.Bernáth Zoltán, a Honvéd edzője négy csapatot tart esélyesnek a kupa elnyerésére.,,A címvédő Steaua Bucuresti biztosan erős csapattal érkezik, hiszen a román fővárosi gárda igazából a román válogatottat jelenti. A jelenlegi viszonyokat figyelembe véve a másik nagy ellenfél az orosz együttes lehet. Mellettük a Mohamed Aidával, Nattán Saroltával, Horváth Andreával és Czeglédy Edinával felálló MTK-t és természetesen a Honvéd Humán Rentet sorolom a végső sikerre esélyesek közé. A Honvédban Knapek Edina vívja majd a záró asszókat, Újlaky Virgine fog kezdeni, és Varga Gabi lesz a középső ember, Berta Adrienn pedig a tartalék. Bár a BEK után lesz az egyéni Világkupa-verseny, meg vagyok róla győződve, hogy mindkét magyar klub vívói kettőzött erővel fognak harcolni egymásért. A BEK-nek ezzel együtt lesz egyéni vonzata is, hiszen jó alkalom lesz a válogatottba vágyó vívónőknek arra, hogy megmutassák, milyen csapatemberek” – mondta Bernáth Zoltán, aki pénteken klubedzőként, szombaton viszont már szakági szövetségi kapitányként izgul majd a pást mellett.Szombaton 14 órától ugyanis már önmagukért vívnak a hölgyek az Eximbank Vk selejtezőjében, majd másnap a 64-es táblán. (BR)A magyar indulók

Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin, Jeszenszky Szilvia, Újlaky Virgine, Berta Adrienn, Nattán Sarolta, Kovács Éva, Deli Dóra, Fodor Eszter, Czeglédy Edina, Lemberg Mercedes, Gémesi Tekla, Sánta Zsófia, Horváth Andrea, Tóth Anna Mária, Csillag Andrea, Batár Borbála, Hári Zsuzsanna, Katz Nikolett, Teleki Szilvia, Faragó Fruzsina, Csank Zsuzsa, Szita Nóra, Kreiss Fanny, Borbás Tímea, Nudelman Bianka, Lupkovics Dóra, Gyenge Zsófia, Böle Zsófia, Timkó Szilvia.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
24 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
29 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik