Újpest: Kiss Zoltán visszatér Sopronból

Vágólapra másolva!
2006.04.28. 10:03
Címkék
Visszatér a Megyeri útra a tavaszi szezon előtt Sopronba kölcsönadott védő, Kiss Zoltán - adta hírül az Újpest FC hivatalos honlapja.

A 20 éves játékos azonban már nem léphet az újpestiek színeiben pályára az idei bajnokságban.

"Kedden a szakmai stáb tagjai közölték velem, hogy feleslegesen vagyok a klubnál és nem férek bele az elképzeléseikbe, mert nyáron úgyis visszajövök Újpestre, továbbá Sartort és Ibricet mindenképpen játszatniuk kell - nyilatkozta a honlapnak Kiss. - "Azt is elmondták, hogy hosszú távon gondolkodnak, ezért leküldenek a tartalék kerethez, ami szerződésmódosítással járt volna együtt. Azt nem fogadtam el, így közös megegyezéssel felbontottuk a megállapodást.

"Őszintén szólva nekem nem tiszta az ügy, mert eddig több dicséretet kaptam, mint kritikát, sőt azt mondhatom, hogy elégedettek voltak velem. Az edzők egyébként azt állították, hogy a klubvezetők döntöttek így, akik viszont azt mondták, hogy az edzők. Rosszul esett, hogy így kellett eljönnöm Sopronból, de egyáltalán nem bosszankodom, mert legalább Újpesten készülhetek. Nem érte meg a Sopronhoz szerződni, de most már csak arra készülök, hogy az új idényben minél többet játszhassak az Újpestben."
Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
3 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
4 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik